Megnyitották a pisai ferde tornyot

Pisa. Tizenegy évig tartó mentési munkálatok után szerény ünnepség keretében nyitották meg a látogatók előtt a pisai ferde tornyot. A szombati ceremónián Paolo Fontanelli, a város polgármestere adta át az épületet a hazai és a külföldi turistáknak.

A pisai ferde torony mostantól legalább háromszáz évig szilárdan „áll majd a talpán”.ČTK/APPisa. Tizenegy évig tartó mentési munkálatok után szerény ünnepség keretében nyitották meg a látogatók előtt a pisai ferde tornyot. A szombati ceremónián Paolo Fontanelli, a város polgármestere adta át az épületet a hazai és a külföldi turistáknak.

Az eseményen már az első látogatók is jelen voltak, akik ezen a napon még ingyen mehettek fel a nyolcszáz éves építmény tetejére. A továbbiakban azonban meglehetősen borsos ára lesz a belépőnek: tizenöt euró (mintegy 30 ezer líra).

Amikor 1990. január 7-én bezárták a műemléket, még csak négyezer lírát kóstált a jegy. Az újonnan megnyílt műremeket egyébként szigorú biztonsági szabályok szerint lehet látogatni, harminc fős csoportokat engednek be negyven perces időszakra, mindig két kísérőnek a társaságában.

Olaszország és Pisa városa mégis nagyszerű dolognak tekinti, hogy, ha drágán és előgyázatosan is, de a nagyközönség végre újból élvezheti ezt a kulturális emléket, amelyet tizenegy évvel ezelőtt be kellett zárni. Az ötvennyolc méter magas építmény ugyanis akkor kezdett életveszélyessé válni, 4,5 méterrel ferdült dél felé. A Michele Jamiolkowsky által vezetett szakértői bizottság kitartó és viszontagságos munka árán csaknem negyvennégy centimétert egyenesített a tornyon. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?