Panoráma

Megnyílt a látogatók előtt a legendássá vált Strawberry Field

Először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a John Lennon révén legendássá vált Strawberry Field Liverpoolban: az egykori árvaház helyén immár egy interaktív kiállításnak otthont adó látogatóközpont, közösségi kávézó, bolt és kertek várják a Beatles rajongóit.
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. szeptember 29. 16:30

John Lennon
John Lennon révén vált híressé a Strawberry Field Liverpoolban (Fotók: Shutterstock, TASR/AP, strawberryfieldliverpool.com)

A területen álló eredeti, gótikus épületet 1878-ban építtette egy hajómágnás, majd 1934-ben az Üdvhadsereg vásárolta meg a wooltoni ingatlant és gyermekotthonná alakította – írta a The Guardian című brit lap online kiadása.

Az akkoriban a nagynénjével, Mimivel és annak férjével, George-dzsal élő fiatal Lennon mindössze pár sarokra lakott az intézménytől, ahová gyakran ellátogatott, hogy fára másszon és bújócskázzon, valamint nagy kedvence volt az árvaházban évente megrendezett nyári kerti mulatság.

A híres piros kapu a kert egy csendes zugában kapott helyet, míg replikája a korábbi bejáratnál maradt

Évekkel később Lennon ezekből az emlékeiből táplálkozva írta meg az 1960-as évek egyik leghíresebb számát, a Strawberry Fields Forever-t.

Hat évvel az 1967-es sláger megjelenése után az eredeti épületet lebontották, és egy kisebb gyermekotthont emeltek a helyén, amely azonban 2005-ben végleg bezárta kapuit. Ez azonban nem tántorította el a Beatles rajongóit attól, hogy ellátogassanak a területre. A liverpooli turisztikai testület szerint tavaly nagyjából 60 ezren keresték fel a „zarándokhelyet”.

Az Üdvhadsereg tulajdonában lévő és általa üzemeltetett új látogatóközpont, kávézó és bolt bevételeiből a szervezet Steps to Work nevű programját támogatják, amely a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok munkába állását segíti.

Az Üdvhadsereg tulajdonában lévő és általa üzemeltetett új látogatóközpont, kávézó és bolt bevételeiből a szervezet Steps to Work nevű programját támogatják, amely a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok munkába állását segíti

Az Üdvhadsereg történetét is bemutató interaktív kiállításon a látogatók megismerhetik Lennon gyermekkorát és a Strawberry Fields Forever megszületésének körülményeit archív felvételek, valamint Paul McCartney-val, George Martinnal és Lennon fiatalabb féltestvérével, a projekt tiszteletbeli elnökének kinevezett Julia Bairddel készített interjúk révén.

A terület megnyitásával a hajdani gyermekotthon eredeti, piros színű kovácsoltvas kapuja is előkerült a raktárból, ahol azóta őrizték, hogy 2000-ben valaki ellopta, ám amikor rájött, hogy mekkora eszmei értékkel bír a kapu, egy ócskavas-kereskedőnél hagyta, aki visszavitte az intézménybe. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kassa

Fazekaznak, korongoznak a kamionsofőrök

Henrich Sz.

Feladta magát a rendőrségen az egyik legkeresettebb szlovák bűnöző

kep

Megegyeztek Sólymos utódjáról

Michael Kocáb

A szlovák-magyar kapcsolatokat erősítő személyiségeket díjazták

Ma még lehet igényelni a postai szavazást

Hiányos borítékot kaptak a külföldről szavazók

Bajmóci Állatkert

Madárinfluenza a Bajmóci Állatkertben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.