Megméretik a „pálma”

Bergamo. A napokban zajlik az olaszországi festői városkában az a nemzetközi filmfesztivál, amely elsősorban a művészfilmekre és a művészetről, művészekről szóló filmekre fókuszál.

Bergamo. A napokban zajlik az olaszországi festői városkában az a nemzetközi filmfesztivál, amely elsősorban a művészfilmekre és a művészetről, művészekről szóló filmekre fókuszál. Szlovákia számára igen jelentős ez az idei, ötödik évfolyam, ugyanis Németországgal, Lengyelországgal és Kolumbiával együtt a meghívott országok közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a szemle idején egy nap Szlovákiára figyel majd Bergamo. Szlovákia ugyanis lehetőséget és fórumot kap arra, hogy ízelítőt adjon kultúrájából, művészetéből. E nap legnagyobb eseményeként az olasz filmfesztivál szervezői életműdíjjal tüntetik ki Dušan Hanák rendezőt. Este pedig a városka főterén, a Piazza Vecchián levetítik Hanák legmegrázóbb alkotását, a szlovák mozgóképtörténet klasszikus darabját, az Egy régi világ képei című dokumentumfilmet.

A bergamói filmfesztiválnak két versenyszekciója van: az egyik A művészetről és művészekről szóló filmek versenye (Cinema d’ Arte), a másik a Kisjátékfilmek (Sottoventi – húsz perc alatti játékidejű filmek) versenye. Az előzőben méretik meg Marko Škop és Juraj Johanides A magányos pálma ünnepe című dokumentumfilmje, amely a hatvanas évek legendás szlovák rendezőjéről, Elo Havettáról szól, aki mindössze két filmet rendezhetett, mert a rendszer derékba törte pályáját. A másik versenyszekcióba a Pozsonyi Film- és Drámaművészeti Főiskola hallgatóinak alkotásaiból válogattak be néhányat. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?