Megjelent a Kabóca áprilisi száma

<p>Szeles hónap az április, bolondozik az időjárás, és bolondoznak a jó időben a szobából végre kiszabadult gyerekek is. Tóth Elemér mesehősei majdnem elfelejtett népi játékokat játszanak az udvaron.</p>

Tamkó Sirató Károly versének szélkiáltója a tavaszt kiáltja szét a szabadban. A költő örökzöld gyerekverseinek Szélkiáltó kötetébe az új kiadás kapcsán lapozhatnak bele a Kabóca-olvasók. A lap kinyírós mellékletében is fúj  most a szél, és lerepíti a sapkát a kisfiúk fejéről. A bakai iskolások az április 11-én, a költészet napján tartott hagyományos irodalmi rendezvényükről, a somorjai óvodások a március havi könyves napjaikról és könyvtárlátogatásukról számolnak be a gyerekeknek. Az angol egériskolások ebben a számban születésnapra készülnek és tortát sütnek, a barangolósok pedig vizek partjára, a három folyó találkozásánál fekvő Komáromba kalauzolják el kis olvasóikat, ahol ilyenkor, áprilisban a rügyező fűzek és nyárfák illatát fújja a szél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?