Meghalt Albert Györgyi

Budapest |

<p>Meghalt Albert Györgyi médiaszemélyiség pénteken kora este – erősítette meg a rendőrség az MTI információját. Az MTI információi szerint a 44 éves újságíró Budapesten a II. kerületben lett rosszul egy taxiban, majd meghalt.</p>

A kiérkező mentők sikertelenül próbálkoztak újraélesztésével. A halál oka egyelőre ismeretlen.
A hirado.hu úgy tudja, a médiaszemélyiség éppen az MTV Szulák és Más című műsoráról tartott hazafelé, amikor rosszul lett, az Index viszont úgy értesült, hogy éppen a Tv2 Aktív című műsorának felvételére igyekezett.
Albert Györgyi 1964. május 9-én született Budapesten. 1981 és 1982 között a nigériai Lagosi Egyetemen tanult, 1982 és 1987 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen angol-történelem szakra járt. 1989-ben végzett a MÚOSZ Újságíró Iskolájában.
1987 és 1989 között a Magyar Rádió Külföldi Adások Főszerkesztőségén az angol szekcióban dolgozott, 1989 és 1993 között az ifjúsági osztályon az Ötödik sebesség és a Reggeli csúcs szerkesztő-műsorvezetője, 1994-től 1998-ig a Petőfi Rádió külső szerkesztő-műsorvezetője, 1989 és 1995 között pedig a Calypso Rádió műsorvezetője volt.
A Magyar Televízióban 1992-ig a Mozi Top 10, 1991 és 1993 között A Reggel szerkesztő-műsorvezetője, 1994-től 1996-ig a Nap-kelte, a Múzsa műsorvezetője volt, a Stúdió magazin számára készített tudósításokat filmfesztiválokról, 1998-tól az MTV női, divat- és kulturális műsoraiban volt riporter, 1999-ben a Total Film című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott, 2003-ban a Nemzeti Színház sajtószóvivője volt, azt követően szabadúszóként, sajtó- és pr-menedzserként dolgozott. Több alkalommal közvetített a televíziónézőknek az Oscar-díjak átadásáról.
Albert Györgyi világhírű sztárokkal készített interjúkat, például Gregory Peckkel, Joseph Hellerrel, Paul Simonnal, Glenn Close-zal és John Travoltával és - az Evita című mozifilm magyarországi forgatásán - Madonnával.
Az utóbbi időben főként a szenvedélybetegségével, magánéletével és a válásairól szóló, készülő könyvével kapcsolatban került a bulvárújságok címlapjaira. Betegségéről a "Miért pont én? - A depresszió szorításában", kapcsolatairól pedig a "Miért pont ők? - A férfiak fogságában" című könyveiben vallott. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?