Megcsonkított kislányok

Bécs. Az afrikai országokból bevándorló arabok és feketék magukkal hozták Európába korunk egyik legnagyobb szégyenét: a négy-ötéves kislányok nemi megcsonkításának gyakorlatát. A világon 115-135 millió megcsonkított nő él, becslések szerint jelenleg is naponta 6000 kislányon végzik el ezt az embertelen „műtétet”.

Bécs. Az afrikai országokból bevándorló arabok és feketék magukkal hozták Európába korunk egyik legnagyobb szégyenét: a négy-ötéves kislányok nemi megcsonkításának gyakorlatát. A világon 115-135 millió megcsonkított nő él, becslések szerint jelenleg is naponta 6000 kislányon végzik el ezt az embertelen „műtétet”. Erre hívta fel hallgatóinak figyelmét a szomáliai származású Waris Dirie, aki az egyik osztrák katolikus szervezet egészségügyi bizottsága előtt tartott a héten előadást. Becslése szerint Európában minden három fekete családból egyben előfordul vagy már megtörtént a beavatkozás.

Az angolul FGM-nek nevezett (Female Genital Mutilation) beavatkozás lényege: a kislányok csiklóját, sokszor az egész női nemiszerv belső részével együtt kivágják és utána a hüvelyt bevarrják oly módon, hogy csak egy szűk nyílás marad alul a későbbi nemi életre, a vizelet és a menstruáció által okozott nedvek eltávozására. A szülések előtt felvágják a varratot és a gyermek világrajövetele után egy-két nappal ismét összevarrják. Ezt annyiszor ismétlik meg, ahányszor szül az asszony. Az újdonsült férjnek jogában áll a nászéjszakán egy késsel „utat vágni” a feleségén. A sebet gyógyteákból, hamuból, állati ürülékből, összetört tojáshéjból kevert varázsszerrel kezelik, utána 40 napig a kislányok lábát bokától combtőig szorosan összekötik. Az afrikai arab és fekete törzsek hiedelme szerint a nőknek nincs szükségük nemi örömre, mert az csak a férjükkel szembeni hűtlenség iránti vágyukat fokozza. Az egésznek az a lényege, hogy a férjnek meglegyen a szűk női hüvely öröme.

Az Európában szigorúan tiltott műtétet leggyakrabban Hollandiában, Németországban és Ausztriában végzik el. „Sajnos ma még nem tudjuk, hogy ki, hol, mikor és mennyiért csinálja, de azt igen, az európai mecsetekben a mullahok azzal bátorítják a szülőket a lányok megcsonkítására, hogy Mohammed próféta ajánlja ezt minden igazhitű családnak. Ezt nem lehet hagyománynak hívni, ez bűncselekmény, amit ha szükséges, erőszakkal kell betiltani” – mondta Dirie. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) képviselője szerint Afrikában sokszor ittas állapotban levő idősebb asszonyok (női sámánok, varázslók, bábaasszonyok) végzik el a beavatkozást üvegdarabbal, életlen, rozsdás késsel, ollóval, borotvapengével.

Az áldozatok életkora a törzsi hagyományok szerint változó, de általában 4–5, maximum 8 éves korig meg kell csinálni a kislányokon a műtétet. A beavatkozás során semmiféle fájdalomcsillapítót nem használnak és a műtét következtében sok gyerek a helyszínen meghal. Nemi közösüléskor nagy fájdalom, erős, sokszor halállal végződő belső vérzés lép fel, és az életben maradt áldozatok egész életükön át viselik a megcsonkítás okozta fizikai és lelki nyomokat. Waris Dirie elismerte: az afrikai társadalmakban több ezer éve mélyen gyökeredzik ez a szokás, mert a hiedelem szerint az a lány, aki nincs „körülmetélve”, soha nem tekinthető eladósorba került nőnek és a férjhezmenési esélye a nullával egyenlő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?