Marad a 10 millió dolláros nyomravezetői jutalom a világ legnagyobb műkincslopásában

Rembrant festményének a helye
Boston |

Meghosszabbították a múlt év végén lejárt 10 millió dolláros nyomravezetői jutalmat minden idők legnagyobb, 500 millió dolláros műkincslopási ügyében. 

A bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeum csütörtökön közleményben jelentette be, hogy az igazgatóság a nyomravezetői jutalom határidő nélküli meghosszabbítása mellett döntött, "jelezve elkötelezettségét a lopott festmények visszaszerzésére".

Az 1990. március 18-án ellopott festményeket, köztük Rembrandt egyetlen ismert tengeri képét, a mai napig nem találják, helyük azóta is üresen áll.

Az intézmény közvetlenül a bűncselekmény után egymillió dolláros jutalmat tűzött ki, amelyet 1997-ben ötmillióra, majd 2017 tavaszán tízmillióra emelt. A múzeum szerint ez a legmagasabb nyomravezetői jutalom, amelyet magánintézmény valaha felajánlott.

A múlt év végi határidőig azonban senki nem jelentkezett, ami nagy csalódás az intézmény mellett az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) is. Mindkét intézmény abban reménykedett, hogy a kétszeresére emelt összeg majd segít új nyomokra találni. 

A rendőrnek öltözött két tettes 13 képet vitt magával, köztük Rembrandt Krisztus a viharban a Galileai-tengeren című alkotását, Vermeer A koncert című munkáját - egyikét a 17. századi holland festő kevesebb mint negyven ismert művének - vagy épp Manet és Degas egy-egy képét. 

A múzeum többször hangsúlyozta, hogy nem az elkövetők kiléte izgatja, hanem az, hogy visszakapják a műveket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?