Már nem kell otthon nyaralnunk

Barátaink, ismerőseink már most azzal büszkélkednek, hogy idén melyik tengerpartra mennek nyaralni, miközben nekünk nincs egy fillérünk sem arra, hogy elutazzunk valahová? A bankok és áruhitelező társaságok segíthetnek rajtunk. A kérdés csak az, hogy milyen áron.

Ha az elmúlt hónapokban nem sikerült elegendő pénzt megtakarítanunk a nyári kikapcsolódásra, ám mégsem szeretnénk otthon, a négy fal között tölteni a szabadságunkat, nem marad más hátra, kölcsönt kell felvennünk. Hitelre nyaralni ugyan nem a legjobb érzés, sokan azonban enélkül képtelenek lennének kifizetni a nyári kirándulásukat. Manapság a bankoktól és az áruhitelező cégektől vehetünk fel kölcsönt a nyaralásra. Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai is, így mielőtt döntenénk, nem árt felmérni a lehetőségeinket, és ehhez a legjobb kínálatot választani. Nagy általánosságban elmondható, hogy az áruhitelező társaságok kölcsöneihez gyorsabban juthatunk hozzá, ráadásul a rövid futamidejű banki hitelek általában drágábbak.

A hitel elintézése

Az áruhitelező társaságok előnyösebbnek számítanak abból a szempontból is, hogy az utazási irodák nagy része együttműködik velük, így nem jelent problémát a hitel gyors elintézése. ĺgy ha gyors ügyintézésre és kedvező hitelre vágyunk, a legegyszerűbb, ha felkeresünk egy olyan utazási irodát, amely szerződéses viszonyban áll valamelyik áruhitelező társasággal.

Mit kell tennünk, ha eldöntöttük, hogy hitelt szeretnénk felvenni az utazásunkhoz? Először is természetesen ki kell választanunk az utazást valamelyik irodánál. Ha ez megvan, akkor kérvényezhetjük a hitelt. Ehhez két igazolványra lesz szükségünk, amivel a személyi adatainkat tudjuk igazolni, és persze a munkáltatótól is be kell szereznünk egy igazolást arról, hogy biztos havi bevételünk van. Ha az utazás értéke meghaladja a 30 ezer koronát, akkor egy kezesre is szükségünk lesz. Neki ugyanazokat az igazolásokat kell felmutatnia, mint nekünk.

Ha 50 ezer koronánál nagyobb hitelt szeretnénk felvenni, a kérvényünket egyénileg bírálják el. A hitelszerződést közvetlenül az utazási irodában állítják össze. Az iroda alkalmazottja ezt interneten vagy faxon elküldi az áruhitelező cégnek. Ha az áruhitelező társaság úgy dönt, hogy megfelelünk az elvárásainak, akkor megkaphatjuk a hitelt. Az erről szóló döntés pár percen belül megérkezhet az utazási irodához. Fontos tudni, hogy az áruhitelező társaságok nem fizetik ki az egész utat, vagyis az út árának legkevesebb 10 százalékát nekünk kell állni. Ezzel szemben szabadon megválaszthatjuk a futamidőt, vagyis eldönthetjük, hogy 6, 9 vagy 12 hónapon belül fizetjük vissza a kölcsönt. Ha a lehető leghamarabb fizetjük vissza a hitelt, akkor akár 0 százalékos is lehet a kamat, vagyis az út ugyanannyiba kerül számunkra, mintha egyszerre fizettük volna ki. A kezdőrészlet ebben az esetben azonban 30 százalékos. Az áruhitelező cégek előnye a banki kölcsönökkel szemben elsősorban a gyorsabb ügyintézés, a hitelt ugyanis közvetlenül az utazási irodában kérvényezhetjük. Nem kevésbé fontos azonban az sem, hogy a banki hitelekkel szemben, itt nem ellenőrzik olyan szigorúan az ügyfeleket. Ennek köszönhetően az áruhitelező cégektől azok is vehetnek fel hitelt, akiknek a bankoknál semmi esélyük.

Ki utazik hitelre?

Az utazási irodák szerint az áruhitelező társaságok utazási hitelei iránt elsősorban azok érdeklődnek, akik már az elmúlt években is igénybe vették a nyaralás finanszírozásának ezt a módszerét. Ilyen hitelt elsősorban a fiatalabb korosztályok vesznek fel, akiknek elég magas a fizetésük ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban megtérítsék a kölcsönt. A hitelre nyaralók aránya nem tér el jelentősebb mértékben a szlovákiai turisták kedvenc nyaralóhelyeire utazók arányától. A legtöbb hitelre utazó így Horvátországot, Görögországot, Olaszországot, Spanyolországot, Bulgáriát és Egyiptomot keresi fel a kölcsön kapott pénzből. Nincs jelentősebb eltérés a szállások igénybe vételének a szempontjából sem, hiszen még az ötcsillagos szállodákba utazók is gyakran kölcsönre üdülnek. Kivételnek csupán a valóban egzotikus országok legdrágább szállodái számítanak.

Ha hitelre szeretnénk utazni, nem kell félnünk a last minute utaktól sem, hiszen ezekre ugyanúgy felvehetjük a kölcsönt, mint az előre megrendelt utakra. Kivételnek csupán az ultra last minute utak számítanak, amelyeket 24 órával az utazás előtt kínálnak. Ezeket ugyanis a hiteltársaságok képtelenek időben finanszírozni. Mire számítsunk, ha lemondunk ilyen utat? Az utazási iroda értesíti erről az áruhitelező társaságot, és visszafizeti számára az összeget. Az ügyfél ezután az áruhitelezőtől visszakapja a kezdőrészletet.

Egy családi kirándulás ára

Spanyolország 65–85 ezer Sk

Franciaország 110 ezer Sk

Olaszország 80 ezer Sk

Horvátország 23–65 ezer Sk

Görögország 48–57 ezer Sk

Bulgária 48–60 ezer Sk

Törökország 52–65 ezer Sk

(A feltüntetett árak egy négytagú család kirándulásra fordított költségeit jelentik félpanzióval és repülőjeggyel együtt. Az árak csak tájékoztató jellegűek. Forrás: S, utazási irodák)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?