Már előzetesben a magyar olimpikon testvére

Budapest |

<p>A Pesti Központi Kerületi Bíróság kézbesítette Farkas Péter testvérének, Farkas Károlynak az előzetes letartóztatást elrendelő határozatot, majd az egyik Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították - tudta meg az MTI a Fővárosi Bíróság sajtótikárságától illetve a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóosztályától szerdán.</p>

Az első fokon hét év fegyházbüntetésre ítélt Farkas Károlyt kedden este Vecsésen fogták el.
A rendőrség szerdai közleménye szerint "az összehangolt célkörözési tevékenységnek és az alapos kutatásnak köszönhetően került sor a férfi vecsési búvóhelyének megtalálására és a férfi elfogására". Egy vecsési családi ház előtt fogták el, amint autójából kiszállt. A férfi az intézkedés során ellenállást nem tanúsított.
A bíróság hétfőn bocsátott ki elfogatóparancsot Farkas Péter olimpiai bajnok és testvére, Károly ellen, akik nem várták meg az ítélethirdetést az ellenük kábítószerrel visszaélés miatt indított perben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Farkas Péter öt év fegyházat kapott nem jogerősen bűnsegédként elkövetett kábítószerrel visszaélés miatt első fokon. Testvérét, Károlyt hét év fegyházra ítélték.
Az ítélethirdetés közben Farkas Károly rosszullétre hivatkozva szünetet kért, és a határozathirdetés folytatásakor már nem jött vissza a tárgyalóba. Órákkal később újabb szünetet tartott a bíróság, azután azonban már Farkas Péter sem jött vissza. Mindeközben a tárgyaló előtt rendőrök ültek, ám az ítélet elhangzásáig ők nem tehettek semmit, mert a Farkas testvérek szabadlábon védekeztek.
A történtek miatt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Ügyvédi Kamaránál és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál.
Szerdán az Országos Igazságszolgáltatási Tanács arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megkapták Draskovics Tibor kezdeményezését, amelyet megvizsgálnak. Előző nap Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara azt közölte az MTI-vel, ha megkapják a miniszter kérését, akkor azt első fokon a Budapesti Ügyvédi Kamara kivizsgálja és dönt arról. Az ezt követő esetleges panaszról a Magyar Ügyvédi Kamara határoz. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?