Már az első adag Pfizer- és Moderna-oltás is 80%-os védelmet nyújt a koronavírussal szemben

oltóanyag

Az mRNS-alapú vakcinákkal beoltott kórházi dolgozók ezreit vizsgálták, így jutottak erre az eredményre.

80%-al csökken a koronavírus-fertőzés esélye a Pfizer–BioNTech-, valamint a Moderna-vakcina első dózisának beadása után – állapította meg friss jelentésében az amerikai járványügyi központ (CDC).

A legmodernebb, mRNS-alapú vakcinák második adagjának beadását követően a megfertőződés valószínűsége pedig 90%-al csökken. A védettség kialakulásához két hét kellett az oltást követően.

A kutatás olyan alanyokat vizsgált, akik foglalkozásuknál fogva kitettebbek a fertőzésnek, közöttük egészségügyi dolgozókat, mentősöket: 3950-en vettek részt, hat különböző amerikai államban. Egészségi állapotukat december és március között, 13 héten át követték.

Korábban, izraeli kutatók arra jutottak, hogy az első adag Pfizer–BioNTech-vakcina 85 %-ban véd a tünetes koronavírus-fertőzéstől. A tünetmentes fertőzések ellen pedig 60 %-ban nyújtott védelmet egyetlen dózis.

(hvg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?