Mangával vészelnék át a japánok az észak-koreai atomtámadást

Tokió |

<p>Manga&nbsp;képregényben adnak tanácsot a japán hatóságok az ország lakóinak arra az esetre, ha észak-koreai atomcsapás érné az ázsiai szigetországot.</p>

Hokkaido sziget illetékesei egy négyoldalas képregényt jelentettek meg a héten, amelyben egyebek között felszólítják a lakosságot, hogy atomcsapás esetén keressenek menedéket egy biztonságos épületben vagy a föld alatt, vagy feküdjenek arccal a földre és fejüket fedjék be a kezükkel vagy egy párnával.

A Jamamoto Manabu mangarajzoló készítette élénk színű képek mások mellett diákokat ábrázolnak, akik az iskolai padok alatt keresnek menedéket, egy másik képen mezőn dolgozó gazdákat, akik árokban bújnak meg és tengeren lévő halászokat, akik hajójuk kormányosfülkéjébe húzódnak be.

"Azért döntöttünk a manga mellett, mert halottuk a lakosoktól, hogy az atomcsapás esetére kiadott kézikönyv nehezen érthető" - mondta Hokkaido egyik illetékese.

A mangát digitális formában is terjesztik az iskolákban és a halászok körében. 

Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség a Koreai-félszigeten: Phenjan egy hónapon belül két ballisztikus rakétát is átlőtt Japán felett, szeptember elején pedig kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?