A kanadai Rákóczi Alapítvány, a Jeruzsálemi Templomos Lovagrend Magyarországi Főpriorátusa és a piarista rend szervezésében immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a magyarságismereti mozgótábort.
Magyarságismereti mozgótábor
A tábor célja, hogy 16 nap alatt minél teljesebben bemutassa Magyarországot határon túli (erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki) magyar fiataloknak, valamint hogy a résztvevők által otthonról hozott kulturális értékek a tábor tagjai számára közkinccsé váljanak. Szlovákiából idén is 20 diák kap lehetőséget arra, hogy az anyaországot megismerje, történelmi és irodalmi ismereteit elmélyítse; életre szóló barátságokat kössön, felejthetetlen élményekben gazdagodjon.
A tábor működése forgószínpadszerű, megérkezéskor a fiatalokat három csoportba osztják, melyek ciklusokban váltják egymást a helyszíneken – Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs –, ahol megismerkednek az adott várossal, valamint a környék nevezetességeivel. A tábor végül négynapos budapesti programmal zárul.
Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 14–18 éves fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek népünk hagyományai, irodalma és műemlékei iránt. A 20 arra legérdemesebb fiatalt szeretnénk vendégül látni.
A tábor időpontja: 2006. július 1–17.
Jelentkezéshez szükséges feltételek:
önéletrajzszerű bemutatkozó levél – személyes érdeklődési körre is kitérve,
egyházi – helyi plébánosi vagy lelkészi – ajánlás,
becsületbeli nyilatkozat arról, hogy korábban még nem vett részt magyarságismereti mozgótáborban,
3–5 oldalas pályamunka az alábbi témák egyikében:
Hogyan élte meg a határon túli magyarság az 1956-os magyar forradalom eseményeit – készíts interjút valakivel, aki tanúja vagy részese volt az eseményeknek!
Szülőföldem népzenéje – gyűjtések szülőföldemen (Bartók Béla születésének 125. évfordulójára emlékezve).
Mit jelent számomra a nemzethez, és mit az államhoz tartozás?
A Rákóczi Szabadságharc egy eseményének vagy egy napjának elmesélése résztvevői szemmel.
Szülőföldem kincse – Helyi műemlék, szokás, mesterség, népművészeti különlegesség vagy egyéb érdekesség, jellegzetesség bemutatása.
Beküldési határidő: 2006. április 10. Cím: Mikóczy Ilona, Nová 16, 932 01 Velký Meder. További információ: 031/555 3066, e-mail: [email protected]. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.