Libeskind gondolatai

„Tinédzser voltam, amikor először érkeztem New Yorkba, bevándorlóként, s a többi millió emberhez hasonlóan a Szabadság-szobrot és Manhattan panorámáját láttam meg először. Felejthetetlen volt számomra a látvány és az élmény. Erről szól a tervezetem.

Amikor először nekifogtam, a New York-i lakosokat megosztotta a kérdés, vajon üresen kell-e hagyni a World Trade Center helyét, vagy pedig teljesen beépíteni. Néhány napig gondolkoztam ezen az óriási különbségen. Mementót kell állítani a rettenetes halállal elpusztult embereknek, ugyanakkor a jövőbe vetett hitet is ki kell fejezni. Ez két olyan dolognak tűnik, amelyet nem lehet összekapcsolni. Mégis azon tépelődtem, hogyan tudnék erre a problémára valamilyen megoldást találni úgy, hogy a két szempontot egy szokatlan egységbe helyezném. Tehát lementem a helyszínre, néztem a körülötte járkáló embereket, megpróbáltam érezni a hely szellemét és meghallgatni az emberek hangját. És íme, amit hallottam, éreztem és láttam.

A hatalmas cementfalak szinte drámai erővel magasodnak ott, túlélve a támadást, és ez mérnöki csodának számít, hiszen úgy tervezték őket, hogy a folyó medrébe építve visszaverjék a Hudson ostromát. Ezek az alapok túlélték a szinte elképzelhetetlen megrázkódtatást, és olyan szilárdak maradtak, mint az Alkotmány maga, amely a demokráciát és az élet értékét bizonyítja.”

(Forrás: Daniel Libeskind honlapja)