Liberális kudarcok, MDF-es előretörés

Az önkormányzati választások egyértelmű vesztese a kormánykoalíció, meglepő módon azonban a Szabad Demokraták Szövetsége nagyobb veszteségeket könyvelhetett el, mint a szocialisták.

Az önkormányzati választások egyértelmű vesztese a kormánykoalíció, meglepő módon azonban a Szabad Demokraták Szövetsége nagyobb veszteségeket könyvelhetett el, mint a szocialisták. A szabad demokraták leginkább az fájlalhatják, hogy három megyei jogú várost irányító polgármesterüket is elveszítették vasárnap, akik 1990 óta folyamatosan településük első emberei. Az SZDSZ immár egyetlen megyei jogú városnak sem ad polgármestert. A Gyurcsány-beszéd miatt az SZDSZ-t is jelentősen megbüntették a szavazók. A szabad demokraták mindössze kilenc megyei közgyűlésben szereztek mandátumot, ebből három helyen az MSZP-vel közösen indultak. A budapesti közgyűlésbe bejutottak ugyan a liberálisok, de közgyűlési helyeik száma tizenhatról kilencre csökkent.

Eközben lassan tényleg igaz lesz a Magyar Demokrata Fórum szlogenje arról, hogy ők a harmadik erő Magyarországon. A párt 1990 után először jutott be önállóan a budapesti közgyűlésbe, három képviselővel, ráadásul 11 megyei közgyűlésbe is bejutottak, átlépve a négyszázalékos küszöböt. A párt számára ugyanakkor kellemetlen meglepetés lehetett, hogy főpolgármester-jelöltjük, Katona Kálmán „csak” hat százalékot szerzett vasárnap.

Ezzel együtt egyre inkább úgy tűnik, hogy amíg a „kispártok” közül az SZDSZ választásról választásra egyre rosszabbul szerepel, addig az MDF feljövőben van. Ha az SZDSZ a jövőben nem tud javítani a helyzetén vidéken, az a párt lassú eltűnéséhez is vezethet.

Mint ahogy eltűnt a politikai térképről a MIÉP is. Csurka István pártja egy dologban az SZDSZ-hez hasonlít: a MIÉP szavazótáborának túlnyomó része is Budapesten található. A pártnak nem sikerült átlépnie a négy százalékos küszöböt, így a párt sem a budapesti közgyűlésbe, sem a megyei jogú városok-, illetve a megyei közgyűlések testületeibe sem delegálhatja jelöltjeit.

A polgármesterek versenyében született néhány szoros eredmény is. Legtovább a pécsiek lehettek bizonytalanok a választás kimenetelét illetően, ahol a szocialista Tasnádi Péter alig fél százalékkal (körülbelül 200 szavazattal) előzte meg riválisát, a korábban már a város élén álló Páva Zsoltot. Tasnádi egyébként a korábbi, nagy tekintélyű szocialista városvezető, Toller László autóbalesete miatt kerülhetett a város élére. Kiélezett volt a küzdelem Szolnokon is, ahol a fideszes Szalay Ferenc alig egy százalékkal győzte le a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosát, a szocialista Vass Lajost. Nem kellett viszont sokat izgulnia néhány kipróbált jobboldali városvezetőnek. Hódmezővásárhelyen Lázár János, Kaposváron Szita Károly szerezte meg a szavazatok több mint kétharmadát; Debrecenben pedig Kósa Lajos majdnem azok háromnegyedét. (k-t-n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?