Letöltendő börtönbüntetést kapott Stohl András

Budapest |

<p>Két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl András színész-műsorvezetőt az általa okozott közlekedési baleset miatt indított büntetőperben csütörtökön első fokon a Budakörnyéki Bíróság.</p>

Stohl Andrást súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolta az ügyészség. A vádat időközben az orvosszakértői vélemény alapján maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettére módosították.

A színész 2010. május 8-án hajnalban Fót közelében, szeszes italtól befolyásolt állapotban, a megengedettnél gyorsabban hajtva nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő másik két autónak. A karambol következtében egy ember súlyos, egy másik könnyű sérülést szenvedett. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, a rendőrök később otthonából állították elő, majd vért vettek tőle és kihallgatták. (Stohl vérében a szakértők drogot is találtak, de mivel a színész vállalta, hogy elterelésre jár, ezt a vádpontot ejtették).

A vádlott ügyvédje, Péchy Kristóf csütörtökön méltányos ítéletet, illetve felfüggesztett büntetést kért védencére. Stohl András pedig az utolsó szó jogán ismét bocsánatot kért tettéért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?