Lanczkor Gábor: Északon a Ság

De egyre inkább azt hiszem, provokatívnak szánt utópiából lassanként nyers valósággá válik számomra, amit már több helyütt papírra vetettem: a társadalom mint gyáva írástudók által kreált fikció. Bozzaiból hazafelé fölmegyünk a Kis-Somlyóra, és megnézzük a szőlőbirtokot, amit még köcski nagyapám íratott a nevemre apám halálakor, kerek két évtizede. Keskeny, hosszú földcsík. Évek óta nem jártam fönn. Öt vagy hat sor szőlő volt itt annak idején. Mostanra a területet valaki gondosan kipucolta: eltűnt a karók és oszlopok java része. Pár vén tőke mered ki a vadcsapásokkal szabdalt sárgás fűből. A birtok alsó részét benőtte az akác.  A pincét nagyapám rakta; a hozzá tartozó alsó részt nagybátyám műveli. A két terület között régen egy öreg diófa állt, a tövében akáckarók. És egy épp csak akkora asztal, amin elfért a bor, a poharak és a szóda.  Ez volt a Berzsenyi-örökség, Lancz­kor nagyapám anyai öröksége. A szép régi pince az unokatestvéré lett. Hatalmas, öreg puszpángbokrok álltak előtte. Gyerekkoromban egyszer bekukucskáltam a zsalus ablakon, és benn az asztalon egy poharat láttam. Valamiért azt gondoltam, hogy a poharat maga a költő, Berzsenyi Dániel hagyta ott, miután kiitta belőle az utolsó pohár borát.Északon a Ság tündököl a kéknek mély árnyalataiban. Meghalt Kocsis Zoltán.  Fidel Castro is meghalt. „Kellő mérlegelés és az isteni közbenjárásért folyamodó imádságok után, kikérve püspök testvéreink tanácsát, kinyilvánítjuk, hogy Boldog Kalkuttai Teréz szent volt.” Mindegyik megmaradt káli-medencei település régi temploma magaslatra épült (Köveskál, Kővá­góőrs, Salföld, Kékkút, Mind­szent-kál, Szentbékkál, Monoszló). A he­nyei ellenben a falu legalacsonyabb részén, a délről és keletről beérkező utak találkozásánál. December 2. Virradóra meghalt szomszédunk a harangozóházban, Szilágyi Feri. Ötvennégy évet élt. A hámló vakolatú épület hátsó szobáját lakta, amelynek ablaka (mint minden öreg házé a faluban) a következő telekre, vagyis a mi udvarunkra néz. Éjjel-nappal égett a villany abban a szobában. Korán keltem. Már öt körül befűtöttem, és míg kitártam a bejárati ajtót, hogy kiengedjem a begyújtásnál kicsapott füstöt, ösztönösen az udvar fényes sarka felé néztem. Így volt ez minden reggelen. Hat körül rettenetesen ugatott a kutyájuk. Valaki jár az udvarban, gondoltam, de az egésznek nem tulajdonítottam jelentőséget, hiszen engem is meg szokott ugatni, pedig kölyökkorában, amikor folyton átszökött hozzánk, sokat játszottam vele. Nyolc után jutott el hozzám a hír. Akkor még égett az opálos ablaküveg mögött a villany. Tízkor már nem. Felesége, gyereke nem volt. Ő volt az utolsó ember a faluban, aki magától értetődően hordott kalapot; nem dölyfösen és nem parodisztikusan. Tiszta ruhában nemigen lehetett látni. Ivott és dohányzott. Soha nem fűtött be magának a kisszobában, a legkeményebb hidegben se. A húga a nagyszobát lakta. Jött érte a legnagyobb lánya, elvitte magához Lesencetomajba. Hét-nyolc lilatönkű pereszke a borókák között. Idén nemigen jártunk gomba után; a hegyre menet találtunk egyszer az erdőben egy jó adag rókagombát. Kinyitottam hajnalban az ajtót, hogy kieresszem a füstöt, és leírhatatlan szomorúság fogott el, mert valaki, aki eddig figyelt, levette rólam a szemét.Négy nappal a halála után eltemették. Pap nem vett részt a szertartáson. A rokonokon túl alig egy-tucatnyian voltunk jelen a faluból.  „Ott vannak például a franciák. Az 1871-es kommün alatt emberek ezreit mészárolták le, és senki sem hullatott értük könnyet. Ugyanebben az időben egy köszörűs végzett egy nővel és idős anyjával (nem a nő anyjával, hanem a saját anyjával, barátom), majd elfogta a rendőrség. A hír nemcsak Franciaország összes újságját bejárta, de más európai lapokban is cikkeztek róla, sőt még a New York Examinerben is megjelent ennek kapcsán egy közlemény. A magyarázat: a kommün halottai nem tartoztak a társadalomhoz.”