Korabeli levelek, pikáns történetek

„Mindig velem vagy a lelkemben, arcod egy pillanatra sem távozik tőlem, és drága Emmám, remélem, hamarosan valóban magamhoz szoríthatlak, nemcsak a képzeletemben. Találkozásunk mindkettőnknek igazi gyönyört és csodálatos boldogságot ad majd“.

Horatio Nelson admirális forró hangulatú szerelmes levelére a londoni nemzeti tengerészeti múzeum archívumában bukkant rá egy brit történész. Colin White szerint a szenvedélyes levelet, amelyet Napóleon tengeri legyőzője 1803. március 16-án írt vezérhajója, a Victory fedélzetén egy Földközi-tengeri kikötőben, az admirális korábbi életrajzírói szándékosan elfelejtették „erkölcstelensége“ miatt.

Bronte hercege a levelet egy közös barátjukkal küldte el Londonba szerelmének, Lady Hamiltonnak, akit akkor már két éve nem látott. ĺgy igazán érthető vágyakozása. Az admirális, aki akkor már elvesztette fél szemét és jobb karját a tengeri ütközetekben, azt kéri szerelmétől, hogy szeresse őt ugyanúgy, ahogyan ő szereti, és ők lesznek a világ legboldogabb párja. White szerint azok a szavak, amelyekkel Nelson a testi élvezetet leírta, az akkori erkölcsök szerint felháborítóak voltak.

Horatio Nelson és Lady Hamilton „törvénytelen“ szerelme nem kis rosszallást és aggodalmat váltott ki brit katonai körökben. Az egészről úgy tűnik, csak a férj, Sir William Hamilton, a kiváló vulkanológus nem tudott semmit és Nelsont egyik legjobb barátjának tartotta.

A szenvedélyes szerelemnek az 1805-ös trafalgari csata és Nelson hősi halála vetett véget. A romantikus történet később sokakat megihletett. 1941-ben, amikor a brit haderők ismét egy európai hódító, Hitler ellen harcoltak, Korda Sándor készített filmet Lady Hamiltontól. A szerelmes asszonyt Vivien Leigh, Nelsont pedig a színésznő valódi férje, Laurence Olivier alakította.

Ugyancsak egy-egy színészóriás alakjában ismerhetett meg a múlt század mozijának közönsége két további tragikus történelmi személyiséget: Szergej Eizenstein Rettegett Iván című filmjében, a cárnak Nyikolaj Cserkaszov kölcsönözte hatalmas termetét, éles tekintetét, hegyes szakállát, Henry Koster A szűz királynőjében pedig Bette Davis keltette életre Erzsébetet. A XVI. század két uralkodójáról van szó: a cárról, aki kegyetlenül bánt az orosz földesurakkal, a bojárokkal, ugyanakkor ő maga is paranoiásan üldözöttnek érezte magát, és a királynőről, VIII. Henrik és Boleyn Anna lányáról, aki vérbe fojtotta unokahúga, Stuart Mária dinasztikus törekvéseit. Felix Pryor amerikai történész egy pillanatig mindkettőt leszállítja a magaslatokról, egy levéllel bizonyítva, hogy a legnagyobbak is csak emberek. Pryor I. Erzsébet élete levelekben című, a University Of California Press gondozásában megjelent kötetében kapott helyet az angol királynő és IV. (Rettegett) Iván cár levelezésének egy gyöngyszeme...

Iván cárt 1570-ben egyre jobban nyugtalanították az ellene szövődő ármányok, ezért úgy tervezte, hogy egy időre elmegy Angliába, és a trónt átadja egy bábkirálynak. Ez életrajzaiból régóta ismert. Azt azonban, hogy a menedékjogon kívül Erzsébet kezét is megkérte, csak Pryor kutatásai fedték fel. Bár Erzsébetet több filmben és regényben „szűz királynőként“ mutatták be, az uralkodónak voltak kegyencei és szeretői. A politikai megfontolásokból tett házassági ajánlatokat azonban mindig elutasította. Sok értelmét a házasságnak valószínűleg azért sem látta, mert egy veleszületett rendellenesség miatt nem lehetett gyereke.

Iván esetében azonban nem elégedett meg azzal, hogy elutasította a kérőt, külön gondja volt arra, hogy meg is sértse: tudatta vele, hogy csak akkor fogadják a csatorna túlsó oldalán, ha maga állja utazása és angliai tartózkodása költségeit. Ám Ivánt sem kellett félteni, megírta az amerikai történész által most publikált levelet, amelyben választékosnak egyáltalán nem nevezhető szavakkal illeti Erzsébetet: „vén cselédnek“ nevezi a királynőt (mellesleg Iván három évvel idősebb volt az asszonynál), akit „bárdolatlan tanácsadók és durva kereskedők“ tartanak hatalmukban.

Ha Nelson levele erkölcstelen, akkor vajon milyennek ítélték (volna) az erkölcscsőszök annak idején Mozart bécsi leveleit?

„Készítsd elő szép tisztán kedves szép fészkedet, mert a kis fiúcskám ezt valóban megérdemli, nagyon jól viselkedett, és nem kívánt mást, mint hogy a te legszebb ...-t (a szót felesége törölte) birtokba vegye” – írta feleségéhez, Constanzéhoz Berlinben, 1789. május 23-án kelt levelében (Gedeon Tibor fordítása. In: Gedeon, 1960. Mozart bécsi levelei Budapest: Aurora. 293.)

Mozart saját bevallása szerint házassága napjáig szűz volt. Apjához írott leveleiben bizonygatta, hogy nem engedett a csábításnak, és hangsúlyozta, attól tart, ha engedne, biztosan összeszedne valami betegséget. Valamennyi szerelmi ügye – és, mint Aaron H. Esman Tanulmány a zseniről című munkájában írta, volt elég – idealizált nőkkel folytatott ártatlan flört volt. Márpedig ellenszegülése egészen addig nem lehetett tökéletes, amíg – apja beleegyezése nélkül – feleségül nem vette az alig 19 éves lányt, akitől – bár valószínűleg nem volt belé szerelmes – egészen függővé vált és akivel szexuálisan aktív volt, amint azt hat gyermeke és az idézett levél is bizonyítja. (-ú, mti, -it)