A komáromi Selye János Gimnázium diákjai méltón képviselik iskolájukat, legyen szó történelemről, nyelvi versenyekről, biológiáról, anyanyelvi vetélkedőkről, sportversenyekről, matematikáról, kémiáról vagy éppen fizikáról.
Komáromi földrajzsikerek
A gimnázium diákjai minden évben bekapcsolódnak nemcsak az oktatásügyi minisztérium által szervezett versenyekbe, hanem a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség által meghirdetett rangos vetélkedőkbe is. Már hagyományai vannak az iskolában a „Kárpát-medence” elnevezésű nemzetközi szintű megmérettetésnek, amelyekről mindig kiemelkedő eredményekkel térhetnek haza. Tavaly három diáklány szerepelt sikeresen (Vrábel Tünde – 5. hely, Zuber Szilvia – 2. hely, Nagy Viktória – 1. hely), így ők részt vehettek a versenysorozat Kárpátalján megrendezett döntőjén, amely egy feledhetetlen kárpátaljai körúttal volt összekötve. Itt sem okoztak csalódást: Vrábel Tünde és Zuber Szilvia eredményesen szerepeltek, Nagy Viktória a 2. helyen végzett. Mindemellett csodás élményekkel gazdagodtak: lehetőségünk nyílt ellátogatni arra a helyre, ahol Árpád vezér átlépte a Kárpátok bérceit, hogy új otthont keressen népének: a Vereckei-hágóra. Emellett megismerhették a Zrínyi Ilona nevével „fémjelzett” Munkács várát, a Kölcseyt is megihlető Huszt várromjait, a huszti erődtemplomot, Ungvár városát és várát.
Ugyancsak említésre méltó a Kőrösi Csoma Sándor földrajzverseny, melynek Szekszárd városa ad otthont. A verseny célja, hogy közelebb hozza a magyarlakta régiókat, tanárokat, diákokat, nem csupán Magyarországról, de tőlünk, a Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból és Szlovéniából is. A vendégszeretet, a baráti hangulatban eltöltött percek kitűnő példája a szekszárdi Garay János Gimnázium, ahol a diákok mindemellett színvonalas, sokrétű, igényes megmérettetés részesei lehettek. Gőgh Orsolya (8. hely), Vrábel Tünde (eredményes), Zuber Szilvia (8. hely) és Nagy Viktória (2. helyezés) kapcsolódtak be, s vettek részt a versenyen.
Már hagyományosan részt vettek gimnáziumunk diákjai az Aranyosmaróton megrendezett földrajzolimpia kerületi fordulóján, ahol a gimnázium egész Szlovákiából egyedüli magyar iskolaként képviselteti magát már hosszú évek óta. Erre különösen büszkék, hiszen a verseny egésze szlovák nyelvű, ez pedig jelentős hátrányt jelent a magyar anyanyelvűek számára. Az eddigi legszebb eredményeket Bakos Olivér és Kalocsányi Erika érték el, akik kategóriájukban kerületi győztesek lettek, s az országos döntőben 4., 6., ill. 10. helyezést értek el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.