Kolumbiai gyermekkatonák vallomásai

A százéves belháborús magánytól szenvedő Kolumbiában ötvenezer gerilla és ellengerilla lövöldözget egymásra, a kormánykatonákra, de főleg a védtelen civil lakosokra. Közülük minden negyedik nem nézhetné meg a tizennyolc éven felülieknek szánt filmeket.

Lövöldözniük viszont szabad. (A főleg diákokból álló városi gerilláknál az arány fordított: minden negyedik múlt tizennyolc...) A tizenkétezer kolumbiai gyerekkatonából százhúsz „leszerelt” (sikeresen átszökött vagy fogságba esett) egykori vagy még most sem túlkoros gyerekkatonával készített felmérést egy emberjogi szervezet. Egytizedük tízéves (!) sem volt, amikor beállt gerillának, kétharmaduk a tizenötödik születésnapja előtt már fegyvert viselt, többségük legalább három évig szolgált is, mindegyikük kapott fegyveres kiképzést, és részt vettek számos összecsapásban, sokan többször is megsebesültek.

A 17 évesen dezertált ellengerilla, Bernardo hétéves korában csatlakozott – apja társaságában – a „vörös” gerillákra vadászó „fehérekhez”. Iskolába sosem járt, a polgári életről és értékekről fogalma sincs. Tízévesen már átesett a tűzkeresztségen. A tizenkét éves Juana is öt éve volt már önkéntes, amikor harcban, sebesülten foglyul ejtették az igazi katonák. A kislány iskolát még nem látott belülről, de az alapvető – gyakorlati – szexuális ismereteken már túl volt. Az általában ötvenvalahány éves tisztek nem vetik meg a pipihúst... A tizenhét évesen hadifogságba esett Dagoberto tízéves kora óta legalább száz (!) csatában vett részt, sebesüléseinek se szeri, se száma. Csak egy osztályt járt ki az általánosból, fegyverforgatásban azonban megszégyenítené a legvénebb zsoldosokat is.

Rákérdezésre elmondta, hogy eleinte még félt, meg zokogott, de később már semmit sem érzett, és sírni is hamar elfelejtett. Hamar megtanították hideg fejjel ölni, kínozni, zsarolni, fenyegetni. Tanúja volt az őrségben elszundító, menetelésben kifáradó, élelmet vagy vizet „lopó”, esetleg – nem engedélyezett – szerelmi légyotton ért kortársai megalázásának: latrinatakarítás, lövészárokásás, ketrecbe zárás, kővel megrakott hátizsákkal hegymászás, vesszőfutás. Számos gyerek dezertőr felkoncolását is végignézte; néha tizenévesekb#l állt a kivégzőosztag is...

A többi meginterjúvolt is hasonlókat mondott. A harcról, halálról, kivégzésről, felkoncolásról, bosszúállásról rezzenéstelen arccal, majdhogynem unottan beszéltek. Más témáik – egyéb élmények híján – nem is igen akadtak.

A tizenhat éves ellengerilla, Adolfo elmesélte beavatását. Tizenhárom éves, kiképzett harcos volt már, amikor elébe hoztak egy foglyul ejtett „vöröst”, hogy ölje meg. Mondta: sosem csinált még ilyent, fogalma sincs, hogyan kell megölni egy embert. Akkor a parancsnoka kezébe adott egy géppisztolyt, hogy lője le. Az első golyó célt tévesztett, a második az áldozat combjába fúródott. A halálra szánt gerilla félelmében és fájdalmában sírt, ordított, maga alá piszkított. Akkor a parancsnok a fegyver csövét a fogoly fejéhez vitte, és csak annyit mondott: most húzd meg a ravaszt. Ennyi volt az egész. Később már ment segítség nélkül is. És később már a hányinger is elmaradt.

A vizsgálódásba bevontak egyharmada vett részt efféle akcióban; ezeket a szakzsargon harcon kívüli ölésnek mondja. Nagy többségük azonban igazi harcban tapasztalta meg a gyilkolást. Az első csatákban még mindegyikük félt: mellettük sorra estek el bajtársaik, szemben meg az ellenség sorai ritkultak. A sokadik lövöldözésben már a túlélés ösztöne tette őket egyre közömbösebbé.Kolumbiában reszocializációs kormányprogramot dolgoztak ki a leszerelt gerillák számára, hogy megkönnyítsék a visszailleszkedést a polgári életbe. Felhasználták – a közelebbi nicaraguai és salvadori mellett – a vietnami, iráni, délszláv és palesztin tapasztalatokat is. A gyerekeket külön iskolákban próbálják felzárkóztatni – mégsem ültethetik be a dohányzó (esetenként: kábítószerező) harcedzett, többszörös gyilkos, szexuálisan is koraérett leszerelt kölyökkatonákat a hasonló élettapasztalattól mentes „normális” kortársaik mellé. Békés szakmákra próbálják tanítani a szinte csak a fegyverekhez értő fiatalokat. Pszichológusok próbálják agresszivitásukat visszafogni. Tanulmányi kirándulásokon ismerkednek a polgári élet számukra ismeretlen színtereivel, amilyen a mozi, múzeum, étterem, diszkó. Tanulják a városi közlekedést: korábban csak a dzsungelek ösvényein meneteltek. A visszailleszkedés azonban bonyolult folyamat.

A bogotái Human Rights Watch emberjogi szervezet friss jelentésében idéz egy átnevelésben részt vevő tizenévest: „Az erdőben jobban éreztem magam, ott igazi csapat volt: mindenki egyért és egy mindenkiért – itt a városban meg ember embernek farkasa.”