Kolozsvárról közvetít BL-mérkőzést az MTV

Kolozsvár |

<p>Szerdán este 20:10-től Kolozsvárról közvetít Bajnokok Ligája labdarúgó mérkőzést a Magyar Televízió. A mérkőzés előtt a pálya széléről élőben nyilatkozik a Magyar Televíziónak a CFR CLUJ romániai magyar tulajdonosa, Pászkány Árpád.</p>

A felvezetésben a TeleSport riportere, Haraszti Ádám a kolozsvári főtéren a városban tapasztalható BL-lázról számol majd be. Az összecsapás kommentátora Somos Zoltán lesz, míg a stúdióban Mérei Andrea és Szántó Dávid beszélget Bozsik Péter szakértővel.

A szerda este pályára lépő kolozsvári együttes a tavalyi idényben a román bajnokságban megelőzte a címvédő Steaua Bucurestit, megnyerte a pontvadászatot, ezzel pedig főtáblás lett az UEFA Bajnokok Ligájában.
A sorsolásnál a tavalyi döntős Chelsea-vel, a szintén nagynevű Roma-val és a Bordeaux-val kerültek egy csoportba. Az első mérkőzésen Rómában, hatalmas meglepetésre, győzni tudott a csapat Luciano Spaletti gárdája ellen, és bár utána egy döntetlen és két vereség következett, a kolozsváriaknak négy forduló után még mindig van esélyük a továbbjutásra. A római mérkőzés visszavágója tehát hatalmas csatának ígérkezik. (mtv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?