Klímasokk indította el az emberré válást, és a szerszámok feltalálását – véli egy német kutató.
Klímasokk alapozta meg a technikai fejlődést
A tudós szerint az akkori jégkorszak a Föld északi féltekéjén Afrikát szárazságba taszította, a vegetáció visszahúzódott, a trópusi esőerdők mai méretükre zsugorodtak és a táplálék megváltozott, sokkal keményebb lett. A kövületek arról tanúskodnak, hogy erre a problémára az evolúció kétféleképpen reagált. Egyfelől létrejött az australopithecus nevű előember, akinek hatalmas rágóizmai és óriási fogai voltak, melyekkel szét tudta rágni a kemény növényeket. Ez a „diótörő” ember volt a környezeti probléma megoldásának biológiai változata. A másik változat Schrenk szerint a szerszámok és a technikai feltalálása, a kulturális evolúció volt. A homo rudolfensis kezdte kövekkel, majd kőszerszámokkal széttörni a kemény táplálék héját, és közben erről „beszélt”.
Egymillió éven át egymás mellett létezett a két emberváltozat, és eközben a szerszámok kultúrája csak lassan fejlődött. Végül azonban utat talált a technikai kulturális evolúció, és így jött létre a mai homo sapiens. Schrenk elismeri: a paleoantropológia mindenekelőtt hipotézisekből és interpretációkból él, a kövületek is csak részletekről tanúskodnak, így csak valószínűségekről lehet beszélni. „Abban azonban megegyeznek a tudósok, hogy az emberiség bölcsője Afrikában volt” – idézi a kutatót a Die Welt online kiadásában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.