Klaus egymilliót tesz zsebre

Prága. Bár a cseh parlamenti képviselők nem keresnek rosszul – a havi alap 45 ezer, s a mindenkinek kijáró különféle illetékekkel együtt pedig mintegy 65 ezer, hogy az ingyenes gépkocsi-használatot, telefonokat stb. ne is említsük – jelentős részük rendszeresen még szép összegű mellékjövedelemhez is jut.

A hatályos törvények szerint az előző évi mellékkereseteket, illetve a kapott ajándékokat, mindig a következő év júliusában kell bejelenteni a parlament vezetésének, amely ezeket az adatokat aztán a Tisztelt Ház egyik irodájában a nyilvánosság rendelkezésére bocsátja. A bejelentés ugyan kötelező, de ha ezt valaki nem teszi meg, nem történik semmi, mert szankciók nincsenek.

Az idei jelentésekből is kiderült, hogy egyes képviselők és szenátorok a bizonyára komoly megterhelést jelentő törvényhozói, politikai munka mellett még vállalkoznak is, előadásokat tartanak, tanácsadói tevékenységet folytatnak, cégek elöljáróságának tagjai, vagy a vidéken üresen maradt lakásukat adják ki jó pénzért bérlőknek. Érdekes dolog, hogy a leggazdagabb szenátor, Edvard Outrata, mellékkeresetként másfél millió koronás kanadai nyugdíjjal egészítette ki tavalyi munkahelyi jövedelmét, míg több mint 200 ezret a tulajdonában lévő földek, erdők bérbe adásáért, valamint tanácsadásért kapott. Outrata korábban évtizedeken keresztül Kanadában élt, s a rendszerváltás után tért vissza Prágába. Már hagyományosan több mint egymilliót tesz zsebre Václav Klaus is, aki szorgalmas előadó, s rendszeresen könyveket, cikkeket ír. Tavaly így 1,2 milliót keresett, ami nyilván jól jött a családnak, hiszen a képviselőházi elnök havi 125 ezres alapfizetéséből nyilván nehéz lett volna kijönnie Lívia asszonynak. Klausnak tavaly gyöngébb éve volt, mert korábban „mellékese” meghaladta a másfél milliót. A volt miniszterelnök 1999-ben azt is közölte, hogy összegyűlt pénzéből egy kétszobás lakást vettek üdülés céljaira az óriáshegységbeli Pec pod Sněžkouban.

Miloš Zeman miniszterelnök a mellékkeresetek szempontjából hagyományosan az utolsók között kullog, legalábbis beismerései alapján. Tavaly se keresett semmi pluszpénzt. Fiatal feleségének és hétéves kislányának ezért a Klauséhoz hasonló hivatalos bérből kell megélnie. Egy évvel korábban viszont Zeman, aki erős dohányos, 25 ezer korona értékben kapott ajándékba Sparta cigarettát. Ezen kívül egy gazda – tiltakozásul a kormány agrárpolitikája ellen – tíz malacot adott át a miniszterelnöknek, annak hivatala előtt. Zeman a malacokat a kormány konyhájára vitette, majd disznótort rendezett.

Hasonló cipőben jár Jan Ruml szenátor, volt belügyminiszter is. Ruml azonban a pilzeni egyetem jogi karának másodéves hallgatója, így bizonyára sok a tanulnivalója, s nem ér rá fusizni. Több képviselő úgy jut szép pénzhez, hogy állami cégek elöljáróságainak a tagja. Ezt a közvélemény nagyon élesen kifogásolta, ezért a kormányzó szociáldemokrácia – egyedüli cseh pártként – megtiltotta szenátorainak és képviselőinek ezt a tevékenységét. Az ellenzéki Oldřich Vojír és Jiří Rückl azonban ezért a munkáért tavaly 700, illetve 600 ezer koronát zsebelt be. Ivan Langer, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt és a képviselőház alelnöke, viszont lakása kiadásával, valamint egy ügyvédi iroda működtetésével jutott kerek egymillióhoz.

Összehasonlításul: a havi átlagbér Csehországban a tavalyi év végén 13 ezer korona körül volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?