Klapka György tábornok csodát művelt velünk, szabadkai látogatókkal

Az idén a szlovákiai Komáromban, Klapka György városában tartottuk a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok rendezvényét. Emlékezetes pillanatokat éltünk meg a korábbi években Budapes-ten, ám kulturális ernyőszervezeteink vezetői úgy döntöttek, hogy kimozdulunk a fővárosból és vándorrendezvénnyé alakítjuk a Kárpát-medencei magyarság rangos találkozóját. Most már elmondhatjuk: igazi telitalálat volt, hogy legelső alkalommal éppen Komáromba mentünk, a hős várvédő, Klapka György gyönyörű magyar városába, a helytállás, a végsőkig való kitartás élő szimbólumába. Emlékszünk, ugye: a negyvennyolcas szabadságharc már rég elbukott, Klapka György viszont még szeptember végén is hősiesen tartotta Komáromot. Azt mesélik a késői utódok, hogy elszántsága, állhatatossága annyira lefegyverezte az ellenséget, hogy amikor a hatalmas túlerővel szemben mégis kénytelen volt feladni a várost, az osztrákok szabad elvonulást és büntetlenséget biztosítottak neki és seregének.

Komárom és Klapka György helytállása, végsőkig való kitartása ragyogó például szolgál a késői utódok számára, amíg csak világ a világ. És a késői utódok ott Révkomáromban méltónak bizonyulnak dicső elődeikhez. Az ősi Kassán, a Nagyságos Fejedelem végső nyugvóhelyén már csak mutatóban van magyar, a koronázó város, Pozsony is rég elveszett, Komárom azonban keményen állja a sarat. S az elmúlt napokban tapasztaltak szerint még nagyon sokáig állni fogja. A mintegy negyvenezer lélekszámú városnak csaknem hetven százaléka magyar, s akármerre jár-kel az ember, mindenütt magyar beszédet hall, magyar szobrokba, jelekbe, felira-tokba ütközik. A főteret a délceg, egyenes tartású Klapka György uralja. A csodálatosan kialakított városközpont, az Európa-udvar nyugalmára magyar királyaink nemrég állított szobrai vigyáznak, az egész központ fölé a Szent Korona borul, nagy mesemondónknak, Jókai Mórnak pedig akkora szobra van Komáromban, mint sehol máshol a Kárpát-medencében. Messziről látszik: a komáromi magyarok igazán otthon érzik magukat szülővárosukban, felemelt fejjel, magabiztosan mozognak szép utcáin és terein.

Szegény Szabadkánk jut eszünkbe, Kosztolányi Dezső városa, néhány nevetségesen parányi magyar szobrával. Se Szent István, se Kossuth Lajos, se Petőfi Sándor – hogy a turulmadárról meg a szabadon lobogó magyar zászlókról most ne is beszéljünk. Szabadka jut eszünkbe lehajtott fejű, fal mellett surranó, az utcán némaságra kárhoztatott magyar embereivel, hivalkodó szerb szobraival, felirataival, a harsogó, minden más hangot elnyomó balkáni beszéddel és zenével, čevapbűzzel a levegőben – s fájni kezd a szívünk. Hol volt, hol van a mi helytállásunk, végsőkig való kitartásunk, hol, ó, hol? A komáromi, a klapkai mércével mérhető helytállás és kitartás?

A Komárom közelében levő Búcs falu derék polgárai engedély nélkül, sőt a szigorú tiltás ellenére állítottak monumentális lovas szobrot Bulcsú vezérnek, a névadónak, s a karakán polgármester, Szigeti János elkalauzol bennünket Szent István királyunk nemrég emelt impozáns szobrához, no meg Petőfi Sándor szép mellszobrához is. S közben szerényen emlékeztet bennünket: a közelmúltban itt esett meg, hogy amikor a szlovák hatalom leváltotta a magyar iskolaigazgatót, minden egyes szülő, s szinte minden polgár kiállt mellette. Élő láncot alkotva tüntetett érte, amíg csak a hatalom meg nem hátrált, s vissza nem helyezte hivatalába. A falu bátor kiállásáért az ötvenötödik születésnapját most ünneplő CSEMADOK szervezetétől megkapta a Helytállásért-kitüntetést.

Komáromban, a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok egyik legszebb szabadtéri rendezvényén hatalmas nyári zápor zúdult a nyakunkba, s a helyi műsorközlő félbeszakította a színpompás estet és hazaküldte a döbbent közönséget. Rajtunk, délvidékieken múlott, hogy a közönség mégsem ment haza, az erőt és hitet adó közös műsor a szakadó esőben is folytatódott. Klapka György közelsége jótékony hatással volt ránk, szinte csodát művelt velünk. És talán Kosztolányi Dezső városában sincs még minden veszve. (dudás)