Kisalföldi életérzés, Eurovegas, meg amit akartok

Bezenye utcarészlete hamisítatlan kisalföldi életérzést sugall, ami inkább a vidéki turizmusnak kedvezSomogyi Tibor felvételeSzáznegyven méter magas felhőkarcolókról, kaszinókról, szállodákról, élményfürdőről, golfpályákról, bevásárlóközpontról, sőt egy három kilométer hosszúságú Lamborghini-pályáról szóltak még nemrégiben a hírek. Vagy inkább a találgatások, hiszen akadt sajtóorgánum, mely a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenyében máris Európa szórakoztató fővárosát látta. Három év tervezés és egyeztetés után végül, úgy egy évvel ezelőtt az osztrák befektetők konkrétan is bemutatták, mi készül a térségben – a tervek szerint a Lukale Amusement Town nevű élményváros 153 hektáron épül majd meg, 57 milliárd forint költséggel. A Magyar Rádióban hangzott el, hogy a város egy év alatt kb. hárommillió látogatóval, főképp osztrákokkal számol, ez azonban nem foglalja magában a kaszinók, játéktermek látogatóit. Ez utóbbi projekt elindítását némileg hátráltatta a szerencsejátékok koncessziós jogának megszerzése, ám az állam és a jövőben ezeket működtető társaság végül húszéves koncesszióban és évi 3,5 milliárd forintban egyezett meg. Az összesen öt kaszinó és ugyanennyi szálloda megépítése kb. 460 millió euróba kerülne, s egy osztrák lap szerint Michael Jackson popsztár apja is érdeklődést mutatott a beruházás iránt. Az állam közben közel 47 millió eurós támogatással is kecsegtette a beruházót, melyből 14 milliót tett volna ki a vissza nem térítendő összeg – ennyit érne a Magyar Köztársaságnak 3200 új munkahely. Európa milliomosai elvileg már idén ősszel a bezenyei kaszinókban verhetik el a pénzüket – a község, az állam, az adóhivatal, a működtető és egy sor további „haszonélvező” nagyobb dicsőségére. A gyakorlat viszont másképp fest.

Bezenyei múlt, jelen…

A Pozsonytól autóval alig negyedóra alatt megközelíthető Bezenyén nem találtam embert, aki megmutatta volna, hol fog állni a kaszinókomplexum. Hírzárlat, vagy egyszerű tájékozatlanság? Az embernek az az érzése támad, hogy a jövő itt teljesen másról szól.

A Győr-Moson-Sopron megye északnyugati szegletében elhelyezkedő településről illik tudni, hogy a római kor óta lakott, majd a honfoglalást követően a nyugati gyepű őrzésével megbízott besenyők éltek itt. Később, a 15. és a 16. században – valószínűleg két hullámban – a Dalmáciába is benyomuló törökök elől menekülő horvátokat telepítettek ide, miképp számos Pozsony környéki településre is. A várvédő horvátok, vagy ahogy magukat nevezik, a gradiscsei hervátok istenfélő, szorgos nép; virágzó mezőgazdálkodást folytattak a Kisalföld eme szegletében, élénk kereskedelmi kapcsolatokat ápolva Pozsony városával, valamint az osztrák településekkel is. A békés gyarapodás korszakának a szövetkezetesítés vetett véget, mely – tekintettel a nagygazdák számára – itt különösen kíméletlenül ment végbe. Az utódok, akik megőrizték eleik nyelvét és kultúráját, ma erre a történelmi „hagyatékra” próbálnak építeni, ami nem kis feladat.

„Ha az egykor megélhetést nyújtó mezőgazdaságot a múlt rendszer tönkre is tette – mondja Kammerhoffer Róbert polgármester –, sikerült megőriznünk identitásunkat s ez önmagában véve nem kis fegyvertény. A kommunizmus alatt ugyanis csak heti egy-két órában lehetett horvát nyelvet tanítani az általános iskolában, így ezt csakis a családon belül adhattuk tovább. Bezenye – vagy a mi nyelvünkön Bizonja – 1650 lakosának 80 százalékát ma is horvátok teszik ki, s jó kilátásaink vannak arra, hogy a 2008/2009-es tanévtől bevezethetjük a helyi iskolában a két tannyelvű oktatást. Az óvodában a német nyelv fakultatív oktatását tervezzük; ennek egyik oka az, hogy ma is sok bezenyei fiatal vállal munkát Ausztriában. Amúgy a második világháborút megelőzően csakis olyan ember lehetett minálunk bíró, aki legalább három nyelvet bírt beszédben és írásban, tehát valahol a hagyomány is kötelez. Mert azt az őseink is tudták, hogy csakis így juthatnak előbbre…”

A két tannyelven folyó oktatás különben nem új dolog – Magyarországon például a Szombathely melletti horvát községekben van hagyománya, Bezenye csak átveszi ezt a modellt. Hasonló huszárvágásra készül a valamivel északabbra fekvő szomszédos település, Rajka is, ahol – főképp Pozsony jobb megközelíthetősége, illetve a kedvező ingatlanárak miatt – az utóbbi időben több szlovákiai család vett ingatlant, telepedett le. Bezenyére az „aranyláz”, mely az ingatlanok felvásárlásában ölt testet, még nem ért el, de már kezd begyűrűzni. „Eddig három szlovák család kereste itt a boldogulását – tudom meg a község »richtárjától«”

.… s a jövendő

A szülőföldön történő boldogulást Bezenyén olyan, a legtöbb szlovákiai falu számára legfeljebb hírből ismert intézmény, társulás segíti, mint a települési gyermekönkormányzat, a kisebbségi önkormányzat, az integrációs törekvésekről és fejlesztési lehetőségekről tájékoztató Európa Klub, a gyerekház-teleház, melyben tizenhárom civil szervezet működik, valamint a családsegítő szolgálat. A település jó hírnevét a térségben a horvát napok, a nyári tábor, illetve a Jorgován énekkar és a Mali Bizonjci gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttes öregbíti.

„Gyönyörű erdeink vannak – mondja mintegy zárszóként Kammerhoffer úr –, melyek kivágását Rajkával szövetkezve meg fogjuk akadályozni, s a Mosoni-Duna holtág-rendszer Bezenyéhez közeli részét is vissza fogjuk tölteni. Vízi, gyalogos, kerékpár és lovas turizmusban gondolkodunk, s lesz egy projektünk a termálvíz rekreációs célokra történő kihasználására is. A jövő a helyi kezdeményezésekről, a helyi munkaerőről fog szólni; aki idegenből jön, az általában nem hozni akar, hanem vinni, s ebből a meséből mi már kinőttünk.”

De mi lesz az Eurovegasszal, illetve a körötte terjengő köddel? „A kétszáznegyven hektáros fejlesztési területre idén már kivetettük a belterületi adót, így a község kasszájában ez húszmillió forintos többletbevételként fog megjelenni. Mivel Bezenye a térség egyetlen olyan községe, melyben az elmúlt tizenhat évben nem történt meg az utak teljes felújítása, lesz hová tenni a pénzt. Magam sem látom át teljesen az Eurovegas körüli helyzetet, így erről inkább nem nyilatkozom; annyi azonban biztos, hogy vannak csodák – csak errefelé viszonylag ritkák…”