Kik nyerték az sms-világbajnokságot?

New York |

<p>Két dél-korei tinédzser nyerte a New Yorkban csütörtökön megrendezett sms-világbajnokságot.</p>

A 17 éves Pe Jong Ho és egy évvel idősebb csapattársa, Ha Mok Min amerikai párost utasított maga mögé a tucatnyi ország 26 versenyzőjét felvonultató döntőben.
A résztvevőknek minél gyorsabban és pontosabban kellett mobiltelefonjukba gépelni egy nagy monitoron megjelenő kifejezéseket. A két percig tartó, ujjpróbáló számban a nagybetűket és az írásjeleket is hűen kellett visszaadniuk, és nem használhattak rövidítéseket sem. A feladványokban olykor szándékosan elírt szavak szerepeltek, tesztelve a versenyzők éberségét.
A győztesek  fejenként 50 ezer dollárral (9,3 millió forinttal) lettek gazdagabbak. Ho operaénekesi, Min mérnöki tanulmányait tervezi finanszírozni a nyereményből.
A fejenként 10 ezer dollárral járó második helyezést a 2009-es amerikai sms-bajnok, az iowai Des Moines-ban élő 16 éves Kate Moore és a Georgia állambeli Poolerből származó, 14 éves Morgan Dynda szerezte meg. Harmadik helyen az argentin, negyediken a brazil csapat végzett.
A versenyen mindenki saját nyelvét használhatta; angolul sms-ezett az amerikai, a kanadai, a dél-afrikai, az ausztrál és az új-zélandi csapat, míg Indonézia, Portugália, Oroszország, Mexikó és Spanyolország csapata révén az indonéz, a portugál, az orosz és a spanyol nyelv is szerephez jutott.
A döntőbe jutottak persze magánéletükben is gyakran nyúlnak a mobilhoz. Az amerikai Kate Moore például havonta átlagosan 12 ezer sms-t ír, és másodpercenként 3,5 karaktert képes begépelni, ha belejön. Bár szinte mindig sms-váltásban van valakivel, ez mégsem megy a közvetlen személyes kapcsolatai rovására - állítja Kate -, hiszen egyszerre tud beszélgetni és gépelni, anélkül, hogy a mobiljára nézne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?