Kihalhat a világ legkisebb delfinfaja

Wellington |

<p>A Maui delfint, a világ legkisebb delfinfaját a kihalás veszélye fenyegeti. Az új-zélandi Északi-sziget nyugati partjainak közelében őshonos állatból a becslések szerint csupán mintegy 55 felnőtt egyed él, szakértők úgy vélik, hogy 2030-ra teljesen kihalhat a faj. A tengeri emlősök kutatásával foglalkozó társaság (SMM) csütörtökön hozta nyilvánosságra adatait.</p>

A szakemberek szerint évente átlagosan öt állat pusztul el a halászhálók miatt. A szervezet, amely hatvan ország mintegy kétezer kutatóját tömöríti, a vontatóhálók és álló hálók betiltását követeli a térségben.
    Ha az új-zélandi kormány nem cselekszik, annak szörnyű, visszafordíthatatlan következményei lesznek - figyelmeztetett az új-zélandi miniszterelnökhöz címzett levélében Helene Marsh, az SMM elnöke.
    A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság már 2012 júliusában igyekezett felhívni a figyelmet a Maui delfinek veszélyeztetett helyzetére. Az új-zélandi kormány tavaly megkezdte a védekezési módszerek felülvizsgálatát, arról azonban nem döntött, milyen eszközöket vet be a faj lehetséges megerősítése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?