Kiebrudalták a sztárkutyákat

Prága. Miután cseh államfői iroda nemrégiben hét darab új Saab márkájú luxus kivitelezésű és természetesen méregdrága gépkocsit vett, döntés született arról, hogy ezekben az autókban tilos bármiféle állatok szállítása. A Hradzsinban mindenki tudja, hogy ez a tiltás nem bármiféle állatokra, hanem elsősorban a first lady, Dagmar Havlová, közismert bokszereire Madlára és Sugarra vonatkozik.

Az aprónak éppen nem mondható két aranyszőrű, egyébként szimpatikus eb ugyanis évek óta komoly problémákat okoz. Először is Havel régebbi kutyusának, Dulának gyűlt meg a baja velük. S miután Havel 1997 januárjában feleségül vette Dagmart, a kiskutyának – akarta, nem akarta – mennie kellett, s helyét a prágai villában az erősebb Madla és Sugar foglalták el. A népszerű kutyus egyébként alig két hete hunyt el gondozójánál. Havel házasságkötése után állítólag évente alig egyszer-kétszer látta csak a korábbi nehéz időkben igen hűséges társát.

Madla és Sugar tehát államfői sztárkutyák lettek, amelyekről Havlová előtt állítólag egy rossz szót sem lehetett szólni. Gyakran szerepeltek a tévében is, ahogy Havel elnök csinos feleségével éppen sétáltatja őket, vagy ahogy körülszaglásznak egy-egy magas rangú vendéget. A kutyák valószínűleg tudatosították, hogy „kicsodák” is ők – semmi sem volt szent előttük. Ha éppen kedvük támadt, akkor bele-beleharaptak a luxuskocsik drága bőrhuzatába, vagy lerágták azt. Máskor pedig állítólag éppen ott végezték el szükségletüket, ha nagyon-nagyon megvárakoztatták őket. Nyilvánvaló, hogy az elnöki iroda munkatársait mindez nagyon zavarta, hiszen a kocsikat mindannyiszor nekik kellett újra rendbe tenniük, s ezért aztán tiltakoztak is főnöküknél, Ivo Mathénál: ez így nem mehet tovább. Mathé aztán nyelt egy nagyot, s meghozta a döntést: az új kocsikba semmiféle eb a lábát be nem teheti. Nem tudni hogy reagált erre Havlová asszony. A két kutya számára azonban máris egy Octáviát alakítottak át, s ezentúl abban kocsikáztatják őket. Esetleges kivételre csak az államfőt szállító legfőbb kocsi esetében lehet számítani. Az ugyanis biztonsági okokból a belügyminisztérium tulajdona, s arra az elnöki hivatal döntése nem vonatkozik.

A kutyák egyébként már korábban is gondot okoztak Havelék repülőútjain. Az elnöki házaspár – amely három éve villát vett Portugália déli partvidékén – ugyanis mindig magával vitte az ebeket, ha szabadságra utaztak. Az egyik út alkalmával a kutyák állítólag igen idegesek voltak, zavarták a többi utast, s fel-le szaladgáltak a fedélzeten. Talán ebből az esetből tanult Václav Fischer, az azonos nevű utazási iroda tulajdonosa, amikor megtiltotta repülőgépei fedélzetén a kutyák szállítását. Amikor Havelék vele repültek, a kedvenc kutyusok bizony csak a csomagtérben kaptak helyet. „Nálunk ez szabály, s ez alól senki sem kivétel” – hangsúlyozták Fischerék, amikor Dagmar asszony maga mellett szerette volna hagyni kedvenceit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?