Kia Picanto: városba teremtetett

Rendes kisautót gyártani művészet. Mint a mesében: legyen elég kicsi, de tágas is, legyen könnyű, de jól felszerelt és biztonságos, legyen ügyes, de keveset fogyasszon. Egy középkategóriás autónál a méret szinte nem számít, sőt, minél nagyobb, annál jobb.

A vásárlói igények mellett a biztonsági előírások is a méretnövekedés irányába hatnak: több légzsák, vastagabb ajtók, több berakás. Nem csoda, hogy az autók folyamatosan nőnek. Keressenek rá a neten, hogyan nézett ki egy 70-es évekbeli Golf, és milyen a mai utódja! Egy tanulmány szerint a parkolók többségét át kellene „csíkozni”, mivel a régi, 20-30 évvel ezelőtti normák alapján rajzolták fel a vonalakat, csak közben a kocsik meghíztak pár centit.

Nőknek szól

A kisautó viszont nem nagyon nőhet. Ha komolyan gondolja a gyártó a kisautóságot. Itt ugyanis a lényeg veszne el. A Picantóhoz hasonló kisautók vevőinek kétharmada nő, a tulajok nagy részének vagy még, vagy már nincs otthon gyermeke. Emellett a többség második autónak használja ezt a kocsitípust. Jellemzően városi furikázásra, ügyintézésre, bevásárlásra. Itt pedig számít a méret, ráadásul fordítottan arányosan, mint az élet más területein: minél kisebb, annál ügyesebben használható.

Formás dizájn

A Kiánál ebből a szempontból jó munkát végeztek. Ez a kocsi második generációja, ám nem hízott meg. Akár a papíron nézzük a méreteket, akár a valóságban, tipikus apró városi kocsit kapunk. A csomagtér viszont 255 literes, ami a kategória legnagyobbja.

Mivel csodák nincsenek, az áldozat a második sor ülés lett, ám ha a vevőkört nézzük, be kell látnunk: ezt kellett beáldozniuk. Ahol jellemzően egy vagy két utassal fut a kocsi, nem teleülve, ott nem számít annyit a második pár mérete. Csomagtartóban viszont ajánlatos a konkurencia fölé lőni, hiszen sokan bevásárlásra használják az ilyen autókat – főként a tőlünk nagyobb bevételű, nyugat-európai piacokon.

A ráncfelvarrás kimondottan jól sikerült, igaz, már az alapanyag rendben volt. Ha összevetjük a 2004-ben bemutatott elsőgenerációs Picanto formaterveit a hét évvel később érkező második generációval, el sem hisszük, hogy ugyanaz a márka dobta piacra. A facelift pedig még javított az összbenyomáson.

Tényleg kicsi

A benti dizájn is kellően üde. Nincs semmi túlkomplikálva, ám az autó tartalmazza azokat a kényelmi eszközöket – és azok irányítógombjait – is, amelyek 2017-ben még egy kisautóban is alapnak számítanak.

A középkonzol két verzióban kapható: a középső légbeömlők fölött egyszerű kijelzővel (mint ahogy fotónkon is látni, mit ezt kaptuk), valamint nagy érintőképernyős monitorral kapható.

A Kiára egyesek még most is csak legyintenek, de az autógyár az utóbbi tíz évben az anyagminőség és a dizájn terén is komoly fejlődésen ment keresztül, ennek bizonyítéka a Picanto formaterve és berendezése is.

Kétféle motor

A kisautó motorizációját nem bonyolították túl. Háromféle verzióban, kétféle motorral kapható. Az 1,0-s erőforrás 66 lóerős, mi nem ezt próbáltuk, de látatlanban is visszafogottnak nevezhető. Az 1,2-es motor maximálisan 84 lóerő leadására képes, ez kétféle verzióban kapható: klasszikus ötgangos kézi váltóval, valamint négyfokozatú automatával. Természetesen az összes motortípus benzines, nem turbós – ezt pedig nagyon meg kell becsülni a mai világban.

Mi a manuális váltós 1,2-est próbáltuk, a lehetőségekhez képest tisztesen helytállt. Ahogy fentebb írtuk, ezen autók többségét nők veszik, számukra pedig általában – már elnézést a politikailag nem korrekt sztereotipizálásért – nem a gyorsasági élmény és a dinamika a meghatározó szempont. Városi közlekedésben ez a 84 lóerő tökéletesen megfelel.

A fogyasztás a teszt során valamivel 5 liter felett mozgott, ami teljesen korrekt érték. Egy biztos: ilyen motorral a fenntartási költségek nem fogják az eget verdesni, az autó sokáig kibírhatja. (dep)