Ki látta Putyin elnök lányait?

Moszkva. Vlagyimir Putyin orosz elnök és környezete féltve őrzi az államfő leányait, a 15 éves Kátyát és a 16 éves Mását az újságírók fényképezőgépei és tévékamerái elől.

Bár az orosz bulvárlapok komoly pénzeket helyeztek kilátásba egy-egy fotóért, a konspiráció szabályait a KGB iskolájában elsajátított elnök mindeddig meg tudta akadályozni, hogy a sajtó megsértse gyermekei inkognitóját. Az elnöki apparátus egyébként nem tér ki a lapok udvarias kérései elől – a lányok kisgyermekkori képeit bármikor szívesen elküldi a Putyin-család fotóalbumából. Az elnök nemcsak a lányok biztonsága, hanem elődje rossz tapasztalatai miatt is aggódik: Borisz Jelcin serdülőkorú unokájának életét valósággal pokollá tették a folyamatosan nyomában járó lesifotósok. Mása és Kátya ezért nem jár nyilvános iskolába, a tanárok utaznak hozzájuk a Moszkva melletti elnöki rezidenciára. A két lány állítólag – szüleik szigorú ellenőrzése mellett – igen jól tanul, különösen az idegen nyelvekben jeleskednek, amelyekből hármat is elsajátítanak, az angolt, a franciát és a németet.

A Moszkovszkij Komszomolec értesülései szerint ugyanakkor Mása és Kátya egyáltalán nincs elzárva a külvilág elől: rendszeresen utaznak szüleikkel külföldre, legutóbb például az ázsiai és csendes-óceáni országok sanghaji csúcstalálkozójára kísérték el apjukat és édesanyjukat. A külföldi fotósok azonban nem járnak jobban, mint orosz kollégáik, a lányok például csak akkor szállhatnak ki a repülőgépből, ha már minden újságíró elment. A közelmúltban ugyan egy német magazin fotósa a Putyin-lányokat vélte megörökíteni Ausztriában, később azonban kiderült, hogy a fotók nem őket ábrázolják. A Moszkovszkij Komszomolec úgy tudja, hogy Mása és Kátya – természetesen testőreik kíséretében – rendszeresen látogatják Moszkva felkapott diszkóit is. Miután a „gorillák” ilyenkor diszkréten a háttérbe húzódnak, elvileg bármelyik fiatalember megismerkedhetne velük. Más kérdés, hogy „személyleírás” híján csak arra az értesülésre hagyatkozhatnak, hogy a lányok nagyon csinosak.

Lehetséges, hogy jövőre vége szakad az idilli életnek, legalábbis az idősebbik lány esetében. Mása befejezi az Oroszországban 11 éves iskolát, és egyetemre megy, ahol már nehezebb lesz elrejteni őt az újságírók elől. Máris megindult a találgatás, hogy milyen pályát választ a Putyin-lány: úgy hírlik, Mása az üzleti tudományok iránt érdeklődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?