Két táborozó kislány égett benn egy faházban

Kijev |

<p>Két táborozó kislány életét vesztette, egy harmadik pedig eltűnt, amikor kigyulladt egy faház egy gyerektáborban a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban - közölték a helyi hatóságok szombaton.</p>

A gyerekek már aludtak, amikor péntek este tűz ütött ki az épületben. A lángokat két órával később sikerült megfékezni.

Három 8 és 12 év közötti kislány tűnt el a tűzben, közülük kettőnek már csak az elszenesedett holttestére bukkantak rá a mentőcsapatok - tették hozzá közleményükben az illetékes hatóságok.

A harmadik gyerek hollétéről egyelőre semmit sem tudni, szombat reggel folytatódott keresése.

Két gyereket kórházba szállítottak. A táborban egyes adatok szerint 42 gyermek tartózkodott.

A rendőrség bűncselekmény gyanújával indított eljárást az ügyben. A tűz eredete egyelőre nem ismert, de szemtanúk szerint a tűzjelző berendezés nem működött.

A halálos tüzek nem ritkák Ukrajnában és a volt szovjet tagköztársaságokban az elavult épületszerkezetek és a biztonsági szabályozás hanyagsága, betartásának hiánya miatt. 2016 májusában 17-en égtek benn egy magánkézben álló idősek otthonában Kijev külvárosában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?