Két évig ült a vécén

Ness City. Két éven át ült vécén megszakítás nélkül egy 35 éves nő az Egyesült Államokban, ám nem Guinness-rekord végett, hanem mert félt kijönni. Fóbiája miatt sorvadásnak indultak lábizmai.
A hölgy barátja lakásában fészkelte be magát ennyire tartósan az illemhelyre.

Ness City. Két éven át ült vécén megszakítás nélkül egy 35 éves nő az Egyesült Államokban, ám nem Guinness-rekord végett, hanem mert félt kijönni. Fóbiája miatt sorvadásnak indultak lábizmai.

A hölgy barátja lakásában fészkelte be magát ennyire tartósan az illemhelyre. A férfi rendre vitt neki enni és innivalót, s próbálta minden áldott nap kicsalogatni, ám az asszony csak ennyit felelt: „Talán majd holnap kijövök”.

A lakásban van egy másik fürdőszoba is, a férfi így nem maradt vécé nélkül. Két év után azonban annyira megelégelte a dolgot, hogy a minap kihívta a mentőket, akiknek nem volt könnyű dolguk. A nő egyrészt nem volt hajlandó velük menni, másrészt nem is tudott. A mentőknek sem sikerült felállítaniuk, egyszerűen „ránőtt” a két év alatt a vécére. Végül feszítővasakkal leszedték az ülőkét és azzal együtt vitték kórházba a nőt, akinek teljesen érzéketlenné váltak lábai, a bennük lévő idegek sérültek, és nem kizárt, hogy az asszony élete végig tolószékbe kényszerül.

Az ügybe a rendőrség is bekapcsolódott és kérdőre vonta a férfit, miért telt neki két évbe, hogy segítséget hívjon. A késlekedést a 36 éves illető azzal magyarázta, hogy barátnője felnőtt ember, saját elhatározásából ült annyit a vécén, ő pedig egy idő után hozzászokott a helyzethez. (pan)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?