Kertész nem leszek

Amint beköszöntött a tavasz, a Kertész leszek kezdetű József Attila-vers közismert megzenésített változatát dúdolgattam unokám levegőztetése közben. Az öt hónapos csecsemő fülének a dallam kellemes lehetett, mert mosollyal az arcán szunyókált el. A párom egyszer sem mulasztotta el megjegyezni, heccelődve persze, hogy a védtelen gyermek épp énekhangom elől menekül álomba. (Nincs igaza, hallásom, hangom rendben.)

A minap, amikor újra rám tört az unokaelvonási tünet, és nyomban leutaztam hozzá, a lányom kitörő lelkesedéssel bízta őt rám, végre nekiláthatott ugyanis a kerti munkáknak. Bár azt állítja, az övére a lusták kertje elnevezés illik a legjobban, ez nincs így. Mert a néhány díszfa és cserje, a ribizli-, az egres-, az áfonyabokor, a zöldborsó, a paradicsom és a paprika, meg a kevéske eper és az elmaradhatatlan virág szinte napi gondozást igényel. A lányom tudományos alapokon műveli a kertet, ismereteit – bérházban nőtt fel – könyvekből meríti. Ezért, annak reményében, hogy csak ott nőjön a fű, ahová tervezték, fekete fóliával takarták le a talajt. Csak hát a természet másképp gondolta, hol a fólia alatt, hol rajta zöldellnek a fűcsomók és a gaz. Amit el kell távolítani. Fokozatosan én is megtanulok különbséget tenni a kiirtani való és a beültetett növények között, és amikor a baba alszik – lelkiismeretem által hajtva –, részt veszek a gyomlálásban. Igaz, előbb pontosan elmagyaráztatom magamnak, mit kell kitépni, egyszer ugyanis, vagy harminc évvel ezelőtt ismerőseim rám bízták a gyomlálást, s igencsak alapos munkát végeztem. Amikor bejelentettem, hogy a feladat elvégezve, döbbenten tapasztalták, a gyomon kívül az éppen kibújt zöldséget is maradéktalanul kivégeztem.

Töredelmesen bevallom, a kertészkedés nem tartozik kedvenc időtöltéseim közé. Azért sem, mert a kesztyűben megizzad a kezem, a hajladozástól pedig nem érzem a derekamat. Jól tudom, guggolva kényelmesebb volna. A gondom csak az, hogy egy idő után sajogni kezd a térdem, és segítség nélkül nem bírok felállni. Nem csoda, hogy munka közben egyre csak a babakocsit lesem, s alig várom, hogy a gyermek mocorogni kezdjen. Mert akkor fájós tagjaimról megfeledkezve egy pillanat alatt mellette termek és kizárólag az övé vagyok.

Megszületése óta mondókákkal, gyermekdalokkal szórakoztatom kis unokámat, ám a nótaválasztásnál óvatosabbnak kell lennem. Nem énekelem neki többé, hogy Kertész leszek, mert nem igaz, nem leszek az. Arra viszont egészen biztosan megtanítom, hogy tisztelje mindazokat, akik ebből élnek.