Képregény a hősökről

New York. Tűzoltók, rendőrök, mentők, a United Airlines 93-as járatának utasai a szereplői annak a 64 oldalas színes képregénynek, amelyet Marvel, az egyik legnagyobb amerikai kiadó jelentetett meg Heroes (Hősök) címmel.

A közreműködők neves rajzolók, forgatókönyvírók. Köztük van Stan Lee, a Pókember, Frank Miller, a Batman, Alex Ross, az X-men megalkotója.

„Rögtön a katasztrófa után elárasztottak bennünket az olvasók levelei – mondta a The New York Timesnak Joe Quesada, a kiadó igazgatója. „Az emberek úgy gondolták, hogy a Marvelnek csinálnia kell valamit. Kapcsolatba léptünk több mint száz művésszel, rajzolóval, de rendezőkkel is. Egyetlen útmutatásunk az volt, hogy meg kell emlékezni azokról, akik mások segítségére sietve, sokszor életük árán tanítottak meg bennünket arra, hogyan kell élni.”

Két nap múlva megszülettek az első rajzok és egy hét alatt nyomtatásra készen állt a könyv. A bevétel a tűzoltók, a rendőrök árváié és a Vöröskereszté lesz. A három és fél dollárért árusított képregény első százezer példánya már el is fogyott a manhattani könyvesboltokban.

Amerikában nagy kultusza van a képregénynek és a szuperhősök nem egyszer az amerikai történelem részeseivé is válnak. Az egyik ilyen emlékezetes epizód a Superman 1963-ban megjelent 309. számában szerepelt. A történet arról szólt, hogy Clark Kent újságíró kapta azt a feladatot, hogy tévéinterjút készítsen Supermannel, aki azonban azonos volt Clark Kenttel. Az újságíró lehetetlen helyzetében ahhoz az emberhez fordult, akiben a legjobban bízhatott, vagyis az Egyesült Államok elnökéhez, John Fitzgerald Kennedyhez. JFK nem okozott csalódást, beleegyezett, hogy Kentként ő készítse az interjút. A képregény közvetlenül az elnök meggyilkolása után került az újságárusokhoz, és a kiadó, a DC Comics ki akarta vonni a forgalomból. Az új elnök, Lyndon B. Johnson azonban ezt szükségtelennek tartotta. „Az, hogy együtt jelentették meg Supermannel, tisztelgés Kennedy emléke előtt”.

A Marvel által kiadott Pókember novemberi számában a címszereplő elkeseredve barangol a World Trade Center romjai között és azon elmélkedik: mit tehetett volna a tragédia elkerülése érdekében. „Emberfeletti adottságaink ellenére sem mi vagyunk az igazi hősök, hanem azok, akik bementek a sötétségbe azzal a tudattal, hogy nem fognak többé kijutni, de tudták, hogy vannak, aki rájuk várnak ebben a sötétségben” – mondatja vele Michael Straczinsky forgatókönyvíró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?