Kényszerleszállást hajtott végre az Air France egyik A-380-as óriásgépe

Goose Bay |

<p>Egyik hajtóművének komoly meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre Kanada Új-Fundland tartományában az Air France francia légitársaság egyik, Párizsból Los Angelesbe tartó A-380-as óriásgépe szombaton, senki sem sérült meg.&nbsp;</p>

A légitársaság tájékoztatása szerint a gép épségben leszállt Goose Bay repülőterén. A gépen 520-an utaztak, 496 utas és 24 főnyi személyzet. 

Az utasok által készített és a világhálóra feltett képek tanúsága szerint a megsérült hajtóműnek a balesetben teljesen eltűnt az elülső gondolája. 

Az egyik utas, Pamela Adams egy telefoninterjúban azt mondta, hogy hatalmas csattanást hallottak. "Úgy tűnt, mintha 35 000 láb magasságban (10 668 méter) egy dzsíppel ütközött volna a repülőgép" - mondta. Hozzátette, hogy megkapaszkodtak és leültek, a pilóta   egyenesbe hozta a gépet. Nem sokkal később a hangosbemondóban közölték, hogy az egyik hajtómű felmondta a szolgálatot és Kanadában kényszerleszállást hajtanak végre. 

A gépen nem volt pánik, a járat kilencven perccel később gond nélkül landolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?