Kémműholdak leshetik az amerikaiakat

New York |

<p>Az amerikai kémműholdak a jövőben az amerikaiakat is figyelni fogják, jóllehet jogvédők aggódnak amiatt, hogy a program esetleg sérti az állampolgárok magánszférához való jogait - írta a szerdai The Wall Street Journal.</p>

A kongresszus kevés vita után a napokban fogadta el azt a 634 milliárd dolláros költségvetési csomagot, amely a kormányzat működését biztosítja 2009 márciusáig. Ennek részeként a törvényhozás megszavazta a műholdas megfigyelési program részleges finanszírozását, pedig a demokraták korábban éles vitát folytattak a Bush-adminisztrációval ez ügyben.
A kormány tervei szerint nem lehallgatásokról van szó, hanem arról, hogy a szövetségi, állami és helyi biztonsági testületek hozzáférhetnek majd a műholdak felvételeihez. A cél a vészhelyzetekre való gyorsabb reagálás és "egyéb belbiztonsági feladatok" végrehajtása. Utóbbiak közé tartozik például az olyan kikötők és határtérségek ellenőrzése, amelyeket terrortámadás érhet.
A demokraták korábban arra panaszkodtak, hogy a kémkamerák Amerika irányába történő állítása személyiségi jogokat sért, ha nincsenek kiépítve a megfelelő biztosítékok az adatok illetéktelen felhasználásával szemben.
Több ellenzéki képviselő a finanszírozás befagyasztását kérte, hogy a programról majd a következő adminisztráció dönthessen, a kongresszus azonban elfogadta az áthidaló költségvetés keretében, és Bush elnök kedden alá is írta. A kémműholdak így korlátozott céllal - egyelőre vészhelyzetekben és tudományos feladatokra - megkezdhetik az Egyesült Államok pásztázását. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?