Kaviár az olasz hajléktalanoknak

Róma |

<p>Ínyencségnek számító orosz beluga kaviárral ünneplik a karácsonyt hajléktalanok idén Olaszországban. A csemegét a hatóságoknak köszönhetik, akik a lefoglalt 40 kilogrammnyi csempészárut jótékonysági szervezeteknek ajánlották fel.</p>

Ők pedig szeretetkonyhán tálalják fel a hagyományos karácsonyi menü mellé.
 
A rendőrség egy nő milánói házának hűtőszekrényében foglalta le a 40 kilogrammnyi kaviárt. Olaszországban – sok más országhoz hasonlóan – tiltott termék a veszélyeztetett beluga ikrája. Az ínyencséget valószínűleg a milánói, velencei és Monte Carló-i feketepiacon akarták értékesíteni. A nőt és két lengyel állampolgárt őrizetbe vettek.

Míg tavaly egy hasonló akció során megsemmisítették az összes elkobozott kaviárt, idén a Vöröskeresztnek, a ferences rendi szerzeteseknek, idősotthonoknak és a karácsonyi szeretetkonyhák szervezetőinek ajánlották fel a zsákmányt.

Massimo Mapelli atya, egy hajléktalanmenhely vezetője elmondta: az általa vezetett otthon 10 kilót kap, amelyben 82 vacsorához lesz elegendő. Az egy főre jutó 12 dekagramm a többszöröse annak az adagnak, amelyet luxuséttermekben felszolgálnak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?