Katolikusok és a halloween

<p>Mindenszentek ünnepe előtt sok szülő, pap, hitoktató, de maguk a gyerekek is tanácstalanul teszik fel a kérdést: hogyan viszonyuljanak a halloweenpartikhoz?</p>

Elengedjék a gyerekeket? Kidíszítsék tökökkel a kertet, ablakot? Vegyenek fel maszkokat? Az üzletláncok már hetek óta kínálják a halloweenpartikhoz szükséges különböző kellékeket. Az ember általában attól ódzkodik, amit nem ismer. Juraj Vittek katolikus pap szerint nem kell félni a halloweentől, hanem történelmi összefüggéseiben kell látni, és fel kell fedezni benne a keresztény szellemet.

Mi a halloween?

A halloween kifejezés Nagy-Britanniából és Írországból származik, a hallows szóval a szenteket jelölték. Az „All Hallows Even” vagy „Hallowe’en” azt jelenti: minden szent ünnepének az előestéje. Noha ma erről a szóról elsősorban a maszkok jutnak az eszünkbe, alapvetően nem pogány ünnepről van szó, hanem ez tulajdonképpen a mindenszentek ünnepének a régi angol verziója. Nem a pogányok, hanem az egyház tartotta mindenszentek ünnepét: Rómában először 609. május 13-án ünnepelték. III. Gergely pápa a 800-as években „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapját november 1-jére helyezte át.

Mára a halloween kiüresedett, elveszítette eredeti katolikus tartalmát. „És mi, katolikusok is nagyon leegyszerűsítjük a kérdést: engedjük a gyereket halloweenpartira, vagy sem? Tegyünk tököt az ablakba, vagy ne? A halloweent több nézőpontból lehet megközelíteni. Elsősorban szórakozásról van szó, ami az életnek valami rendkívülit, romantikust, sejtelmeset ad, ami kiszakít a mindennapokból, a problémákból, az unalomból, az ürességből. Az élmény lényegében a pillanat intenzív átélése, és ezt egyetlen kultúra sem ignorálhatja. Természetesen a katolikusok is megünnepelhetik a halloweent, hiszen ez a mi ünnepünk, a mindenszentek! A kérdés inkább az, hogyan ünnepeljünk” – magyarázta Juraj atya.

Szlovákiában mindenszentek ünnepén az emberek ellátogatnak a temetőkbe, virágokkal – főleg krizantémmal – díszítik a sírokat, gyertyákat gyújtanak, melyek megvilágítják a temetőket. „Tény, hogy amerikai hatásra nálunk is divattá vált a maszkabál, amit nem lehet ignorálni, nem is kell tőle félni, sem harcolni ellene. A sejtelmes dolgok természetesen vonzzák a gyerekeket. Őrizzük meg az ősi hagyományokat, de közben ne muzeálisak, hanem inkább kreatívak legyünk!” – mondta Juraj Vittek.

Katolikus halloween

Szerinte lehet saját halloween-partit csinálni a gyerekeknek. Szencen és Pozsony-Ligetfaluban ő ezt meg is tette. Néhány éve mindenszentek előestéjén érdekes programot szerveznek, ahonnan nem hiányozhatnak a tökök, az álarcok, a gyertyák sem, és volt tánc, sejtelmesség, szórakozás, édesség, sötétség, díszítés is. Belépés csak álarcban lehetséges – szentnek, angyalnak lehet öltözni, de Juraj atya a csontvázjelmezt is elfogadhatónak tartja, mert a csontváz a halandóságot jelképezi. A pap és az animátorok irányításával a gyerekek játszanak, jeleneteket adnak elő, táncolnak, édességekkel, finomságokkal jutalmazzák őket, miközben sokat megtudnak a szentek életéről is. A mulatság után átvonulnak a templomba, ahol a szentmise sejtelmes gyertyafénynél zajlik. Ezt követően a parti a tempomkertben folytatódik, melyet rendszerint töklámpásokkal díszítenek. „Amilyen a hitünk, úgy ünneplünk. Senki nem lop meg bennünket, nem veszítünk semmit, ha autentikus hitben fogunk gyarapodni. A gyerekek pedig nem fognak irigykedve mutogatni a kétes halloweeni maszkabálokra. Ellenkezőleg: kultivált, emberi közösségben saját szórakozást kínálunk nekik!” – tette hozzá Juraj atya. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?