Katalin hercegné: jól halad a kezelésem, de még nem vagyok túl a betegségen

Katalin hercegné k

Katalin walesi hercegné, Vilmos brit trónörökös felesége arról számolt be pénteken, hogy jól halad kemoterápiás kezelése, de még nincs túl a betegségen, és a gyógykezelés várhatóan néhány hónapig eltart.

A Kensington-palota – a hercegi házaspár londoni hivatala – által közzétett személyes közleményében Katalin bejelentette azt is, hogy részt vesz szombaton apósa, III. Károly király hivatalos születésnapi ünnepségén, a Trooping the Colour színpompás ceremóniáján.

A 42 esztendős Katalin tavaly karácsony óta nem vett részt nyilvános programokon, és januárban hasüregi műtéten esett át.

A hercegné március végén közzétett személyes videóüzenetében elmondta, hogy megelőző jellegű kemoterápiás kezelésben részesül, mivel a műtétje utáni tesztek daganatos elváltozást mutattak ki.

Katalin a márciusi videóüzenet óta most szólalt meg első ízben nyilvánosan. Pénteki tájékoztatásában úgy fogalmazott: kezelése jól halad, de „mindenki, aki átesett kemoterápián, tudja, hogy vannak jó és rossz napok”.

A rossz napokon az ember gyengének, fáradtnak érzi magát, és meg kell engednie, hogy szervezete pihenhessen. „A jó napokon azonban, amikor erősebbnek érezzük magunkat, a lehető legjobban ki kell használnunk, hogy jól vagyunk” – áll Katalin hercegnő péntek esti írásos üzenetében.

Katalin közölte: kezelése folytatódik, és még néhány hónapig eltart. Felfedte azt is, hogy azokon a napokon, amikor ehhez elég jól érzi magát, már kisebb munkavégzésre is vállalkozik otthonában.

A hercegnő közölte azt is, hogy III. Károly király szombati hivatalos születésnapi ünnepsége után, a nyár folyamán reményei szerint néhány további nyilvános programon is részt vesz. Hozzátette ugyanakkor, hogy még nem jutott túl betegségén.

„Most tanulgatom, hogy különösen a bizonytalanságot miként viseljem türelemmel” – fogalmaz Katalin. Hozzáteszi: azt is még tanulja, hogy minden egyes napot úgy kell elfogadni, ahogy jön, hallgatnia kell szervezetére, és biztosítania kell saját maga számára a gyógyuláshoz oly szükséges időt.

III. Károly királynál az év elején szintén daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, a 75 esztendős uralkodó azonban néhány heti szünet után már visszatért nyilvános közéleti feladatainak ellátásához, és szintén jelen lesz saját hivatalos születésnapjának szombati londoni ünnepségén.

Az udvar egyelőre sem Károly, sem Katalin daganatos megbetegedésének pontos mibenlétét nem ismertette a nyilvánossággal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?