Karácsonyi vendég

<p>Világútlevélként egyetlen film is elég volt neki: a Szomorú vasárnappal valósággal betört a nemzetközi filmpiacra. Előbb Berlinben, aztán Los Angelesben.</p>

Amikor pár évvel ezelőtt Bécs szívében egymásba botlottunk, Marozsán Erika már nyugat-európai produkciók megbecsült sztárja volt.
Ma is az, amikor legfrissebb alakításai Budapesthez kötik. A Cabaret Sallyje Bozsik Yvette rendezésében a Centrál Színházban. Márai Sándor színműve, a Kaland Sipos József nevével jegyzett filmváltozatában egy idősödő, de még ereje teljében levő orvosprofesszor hűtlen felesége. S még egy produkció, amelybe Bozsik Yvette hívta: a Bál, avagy a táncos mulatság, amelyben – balettintézeti múltját a jelenbe ültetve – egy érzéki varázsú, titkait mélyen őrző nőalakot formál meg a mozdulatok pontos jelrendszerével. Közben „kinti” életét sem adta fel. Tengerentúli ügynöksége újabb és újabb lehetőségek elé állítja. Legutóbb a Styria című amerikai filmben kapott szerepet.
Az interjút az Új Szó pénteki számában, a Karácsonyi vendég rovatunkban olvashatják!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?