Berlin. Közös fényképezkedésre és finom csipkelődésre nyújtott lehetőséget a héten Berlinben Németország jelenlegi és előző kancellárjának az a rövid ünnepség, amelynek alkalmából elhelyezték Gerhard Schröder portréját a kancellári hivatal emeleti galériájában.
Kancellári fricskák
A képsorozat 7. darabjának felavatásán megjelent maga Schröder és utóda, Angela Merkel is. A két politikus, akik a két évvel ezelőtti választási hadjáratban ádáz ellenfelek voltak, s azóta nemigen mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt, az alkalmat finom csipkelődésre használták fel. A hangnem azonban mindvégig úriemberekhez, illetve úrhölgyekhez méltó maradt. A kezdő kézfogás és a portré előtti elhelyezkedés közben Merkel mosolyogva jegyezte meg: ezután a kancellári hivatal látogatói (nyaranta egy augusztusi hétvégén „nyitott nap” van a berlini minisztériumokban és a kancellárián) már nem fogják föltenni a kérdést, amikor az első emeletet bejárják: No, és miért nem lóg itt már a Schröder? A hivatali előd széles mosollyal nyugtázta az apró tüskét, így kontrázva utódának: „Látja, kancellár asszony, itt baloldalt van még egy kis hely. Előbb vagy utóbb ön is itt fog lógni mellettem.“ Schröder ezzel finoman arra célzott, hogy Merkel kancellársága sem fog a végtelenségig tartani. Majd az újságírókhoz fordulva, őket is finoman megfricskázta: „Szép nap ez a mai. Nehogy elrontsák, írjanak valami szépet róla – végre egyszer már.”
A slusszpoén azonban Merkelé maradt. Miután megdicsérte a Schrödert kísérő két szociáldemokrata politikust, Franz Müntefering alkancellárt és Frank-Walter Steinmeier külügyminisztert lazán így szólt: Gerhard Schrödert mindig szívesen látjuk a kancellári hivatalban – ha vendégeknek akarja megmutatni a portréját...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.