Panoráma

Kacsasejtekből laboratóriumban készül a jövő libamája

Kacsasejtekből alkot libamájat laboratóriumban egy párizsi startup cég.
MTI

2021. július 22. 13:46

kacsa
- Fotó: pixabay

„Be akarjuk bizonyítani, hogy a laboratóriumban előállított hús nem korlátozódik a hamburgerekre, hanem gasztronómiai termékeket is elő lehet állítani” – mondta Nicolas Morin-Forest, Gourmey nevű cég három alapítójának egyike.

A vállalkozás ebben a hónapban 10 millió dollárt kapott európai és amerikai befektetőktől termékük tökéletesítésére. „Szükség van a hagyományos libamáj alternatívájára, meg kell újulnia ennek az ellentmondásos terméknek” – tette hozzá.

Kaliforniában évekkel ezelőtt betiltották a libamájat, a francia konyha különlegességét, amelyhez elengedhetetlen az állatok tömése. New Yorkban hasonló lépésére készülnek. Nagy-Britanniában is betiltották az állatok tömését, és a libamáj árusításának tilalmát is mérlegelik. Az Európai Parlament múlt hónapban tett javaslatot a libák, kacsák tömésének tilalmára.

Egy egyetemi kutatólaboratóriumban a Gourmay két éve fejleszti a mesterséges libamáj elkészítésének technológiáját. A cég alapítói között van Antoine Davydoff sejtbiológus és Victor Sayous molekuláris biológus, a cégnek ma már mintegy 20 munkatársa van.

„Állagát tekintve már 90 százalékban jók vagyunk” – mondta Sayous. „Karácsonykor felszolgáltam családomnak pirítóson együtt a hagyományos libamájjal, de nem mondtuk meg nekik, mit esznek. Néhányan el voltak ragadtatva, nem vették észre a különbséget” – tette hozzá.

A recept megtermékenyített kacsatojásból kivont sejtekkel kezdődik, amelyeket egy alumínium tenyésztőtartályba helyeznek, ahol 37 Celsius-fokon tartott tápoldat van.

Ahogy a sejtek osztódnak és megsokszorozódnak, a tápanyag elősegíti a májsejtek növekedését, és két-három hét alatt létrejön a libamáj. Kevés növényi zsírt adnak hozzá, hogy elérjék a krámes állagát. A kutatók séfek segítségével „finomhangolják” az eredményt.

„Mintegy 600 próbálkozásunk volt. Hetente többször kóstolunk meg különböző fajtákat és egy olyan recept jött létre, ami igen jó ízű, de még nem tökéletes” – mondta Nicolas Morin-Forest, a cég harmadik alapítója.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pcolinsky

A Sme rodina a fasisztákkal paktálva bírálja Mikulecet és a kormány javaslatát

gyermek illusztráció

A gyermeknevelés továbbra is nagyjából a harmadával faragja le az anyák bérét

igor

KVÍZ: Te tudod, melyik egyetemeken tanultak a politikusok?

s
Frissítve

Rimaszombati ipari park: megvan az első nagy beruházó

medve

VIDEÓ: Filmbe illő pillanatok – Vaszja, a fekete macska bepipult a medvére, majd elkergette

koronavírus-vakcina

30 ezer új beoltott kell, hogy megtérüljön az oltási lottó és a bónusz költsége

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.