Jogerősen két évet kapott Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász

Geréb Ágnes
Budapest |

Elutasította a perújítási kérelmet a Fővárosi Ítélőtábla kedden, így jogerős maradt a Geréb Ágnes ügyében 2012-ben hozott döntés: a vádlottat jogerősen két év fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

A Fővárosi Ítélőtábla honlapján közölte: kedden ítéletet hirdetett G. Á. terhelt ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőügy perújítási eljárásában, és megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Felidézték: a Fővárosi Bíróság a 2011. március 24-én kihirdetett ítéletével G. Á. elsőrendű vádlottat bűnösnek mondta ki halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében és maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében, ezért két év fogházra ítélte és öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10-ei jogerős ítéletével a mellékbüntetést tíz évre növelte, valamint mellőzte a fogházbüntetés felének letöltése utáni feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, egyebekben az ítéletet helybenhagyta.

Ezután az elítélt és védője szakértői véleményre hivatkozva perújítási indítványt nyújtott be, és a Fővárosi Ítélőtábla el is rendelte a perújítást. A Fővárosi Törvényszék a perújítási eljárásban tavaly április 20-án kihirdetett ítéletével megállapította, hogy az egyik esettel kapcsolatban a perújítás alapos, ezért a korábbi jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte. A vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett, valamint foglalkozás körében elkövetett - tehát nem maradandó fogyatékosságot okozó - veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek. A két év fogházbüntetés végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette, valamint nem tíz, hanem nyolc évre tiltotta el a foglalkozásától.

A törvényszék az első esettel kapcsolatos perújítást elutasította. A második pontról viszont azt állapította meg, hogy az a cselekmény csupán a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés alapesetének számít, mert az elhunyt magzatnál nem állapítható meg kétséget kizáróan, hogy az agykárosodást nem a méhen belül elszenvedett fertőzés okozta-e. Az oxytocin beadása pedig a kialakult helyzetben indokolt és szükséges volt, és megfelelt a szakmai szabályoknak. Ugyanakkor a törvényszék szerint ez a helyzet azért alakult ki, mert a vádlott nem vezette, hanem követte a szülést, ami a szakmai szabályok megszegését jelenti. 

Az ítélet ellen az ügyész a perújítás teljes elutasításáért, a terhelt és védője az első tényállási pontot érintő elutasítás ellen és a kiszabott büntetés további enyhítéséért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség átiratában fenntartotta az ügyészi fellebbezést, és indítványozta a perújítás teljes elutasítását.

A Fővárosi Ítélőtábla kedden, másodfokon a Fővárosi Törvényszék tavaly április 20-án kihirdetett ítéletét megváltoztatta és a teljes perújítást elutasította. A tanács elnöke indokolásában előadta, hogy a törvényszék az első tényállási ponthoz kapcsolódóan a perújítást - akárcsak az első fok - elutasította. A második esetnél azonban azt állapította meg, hogy a perújítási eljárásban konkrét adatok, tények nem merültek fel új bizonyítékként, a méhen belüli fertőzés és annak nyomán kialakult agyi károsodás lehetőségének megállapítására nem volt alap. Ezért a táblabíróság szerint a tényállás megváltoztatása megalapozatlan volt, és ebben az esetben is elutasította a perújítási kérelmet, ezért jogerős maradt a 2012. február 10-én hozott ítélet.

Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat. Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?