Japán 12 ezer méteres merülésre képes kutató-tengeralattjárót fejleszt

Tokió |

<p>Japán 12 ezer méteres mélységbe lemerülni képes, emberek szállítására is alkalmas kutató-tengeralattjárót fejleszt.</p>

A Sinkai 12000 nevű jármű a 2020-as évek végére készülhet el a tenger- és földtudományokkal és kapcsolódó technológiákkal foglalkozó japán állami ügynökség (JAMSTEC) fejlesztésében - olvasható az Aszahi Sinbun című japán napilap szerdai számában.

A szervezet közlése szerint a Sinkai 12000 kényelmes utazási körülményeket nyújt majd hatfős legénységének - tisztálkodásra és pihenésre alkalmas helyiséget is kialakítanak benne -, és legfeljebb kétnapos küldetések teljesítésére lesz alkalmas. A legénységi fülke egy 5-10 centiméter vastagságú keményített üvegből készült, két méter átmérőjű gömb lesz, amely remek kilátást enged majd a kutatóknak.

Jelenleg a legmélyebb merülésre alkalmas, embereket is szállítani képes japán kutató-tengeralattjáró a Sinkai 6500, amely 1991-ben kezdte meg szolgálatát, és 2012-re már több mint 1300 merülést teljesített. A Sinkai 6500 mindhárom világóceánban és a Japánt körülvevő tengerekben is kutatta a tengerfenék topográfiáját és geológiáját, valamint a mélytengeri életformákat. A tengeralattjáró 2012-ig a világ legmélyebb merülésre képes, legénységet is szállító kutatójárművének számított.

A Föld legmélyebb pontja, a Mariana-árokban található Challenger Deep körülbelül 11 ezer méter mély, így a Sinkai 12000 elkészültével a japán kutatók előtt elvileg lehetőség nyílik a Föld tengereinek teljes vizsgálatára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?