<p>Szinte napra pontosan húsz éve: 1992. november 25-én Prágában a Szövetségi Gyűlés jóváhagyta a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megszűnéséről szóló alkotmánytörvényt. Interjú Sárközy Klárával - elsősorban az akkori prágai politikai történésekről. </p>
Interjú Sárközy Klárával a keddi Új Szóban
AZ 1992-es parlamenti választásokat követően a Szövetségi Gyűlés június 25-én tartotta alakuló ülését. Esetleg már az első napokban érezhető volt, hogy képviselőkként önök egy végjátszma szereplői?
Talán az akkori, a parlamenti újoncsággal járó tapasztalatlanságom okozta, de Prágában július 17-éig, tehát a Pozsonyban született függetlenségi nyilatkozat kikiáltásáig, szerintem, békés hangulatú, rutinszerű munka folyt az országházban. Pozsony határozott lépése azonban egyik napról a másikra nemcsak a kedélyeket kavarta fel, hanem új helyzetbe is hozta az addig szövetségi pályán mozgó Csehszlovákiát. Rögtön a Szlovák Nemzeti Tanács ominózus nyilatkozatának másnapján, a pénteki képviselői különgéphez igyekvő autóbuszban, a HZDS és az SNS képviselői örömujjongásban tették meg a prágai reptérre vezető utat. A különböző hírügynökségi jelentések után ez az ujjongatás árulkodott félreérthetetlenül arról, hogy az országban olyasmi van kialakulóban, aminek nyilván sorsdöntő következményei lehetnek. A Miklósi Péter készítette teljes interjút a keddi Új Szóban olvashatják!Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.