Indul a Tablók viadala! Szavazz!

tablók viadala

Idén is keressük a szlovákiai magyar iskolák végzős osztályainak legjobb tablóját. Elérkezett az igazság pillanata, most kiderül, melyik végzős osztályé a legjobb tabló, és melyik osztály kapja a 200-200 eurós jutalmat!  
 

Ugyanis nem csak a nyilvános szavazáson első helyen végző osztály nyer 200 eurót. Az Új Szó szakmai zsűrije is értékeli a tablókat, a győztes ebben az esetben is 200 eurót kap! Vagyis, ha úgy érzitek, tiétek a legszínvonalasabb tabló, és elég nagy fanklubot is gyűjtötök hozzá, tehát a legtöbb szavazatot kapjátok, akár 400 euró nyeremény is ütheti a markotokat. A legtöbb szavazatot gyűjtő tablók megjelennek az Új Szó nyomtatott változatában is.

 

Frissítés:

Kedves olvasók, mivel az elmúlt napokban egyesek a szavazás során nem etikusan jártak el,  így torzították a valós eredményeket, úgy döntöttünk, hogy az eddigi eredményeket töröljük, a szavazást pedig jóval szigorúbb, Facebook regisztrációs felülethez kötjük.  Bár csak egy játékról van szó, mégis fontosnak tartjuk, hogy ne legyenek a korábbi napokhoz hasonló csalások. Tudatában vagyunk annak, hogy minden rendszer kijátszató, mégis reméljük, hogy ebben a formában már mindenki megpróbál sportszerűen versenyezni.

Minden korrektül szavazó olvasónktól elnézést kérünk!

Szavazni 2018 június 24-ig bezárólag lehet.

 Hajrá!

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?