Ilyen hatással van a tinédzserek agyára a kétévnyi karantén

Ez állhat annak a hátterében, hogy egyesek sosem kapják el a koronavírust

A pandémiás karanténidőszak hatására a fiatalok agya sokkal gyorsabban öregedett.

A Biological Psychiatry: Global Open Science című szakfolyóiratban megjelent publikáció szerint a szakértők két csoport fiatal MRI-felvételét vizsgálták. Az egyik csoportban 81 tizenéves agyáról készült felvételt vizsgáltak, melyeket 2016-2019 között készítettek, a másik csoport 82 darab 2020 októbere és 2022 márciusa között készített MRI-felvételt tartalmazott.

A felvételek megvizsgálása után a kutatócsoport megállapította, hogy a serdülőkori agyi változások sokkal erőteljesebbek voltak a karantén utáni időszakban, tehát az agy gyorsabban öregedett.

Az alanyokat azért kezdték el vizsgálni, hogy megnézzék, milyen hatással van a fiatalkori stressz a mentális egészségre. A lezárások után a fiatalok jelentős része számolt be mentális problémákról – szorongásról és depresszióról.

„A mentális egészség romlását a tizenévesek agyában bekövetkező fizikai változások kísérik, valószínűleg a járvány okozta stressz miatt” – mondja Ian Gotlib, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: az ehhez hasonló agyi öregedés a felnőttek esetében a kognitív képességek romlásával jár, a fiatalok esetében egyelőre még vizsgálják, milyen mellékhatása lehet a felgyorsult folyamatnak.

(hvg.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?