Igazságtalanság, egyenlőtlenség, büntetlenség

Igazságtalanság, egyenlőtlenség és büntetlenség – ez jellemez bennünket, embereket ma – mondta az Amnesty International főtitkára. Bocsánatkérésre szólította fel a világ vezető politikusait az Amnesty International, mert szerintük az elmúlt 60 évben nem érvényesültek az emberi jogok.

A világszervezet éves jelentésében Magyarországot is elmarasztalja. A dokumentum szerint a nők elleni erőszak, a romák diszkriminációja, a rendőri túlkapások, és a melegek védelme terén vannak a legnagyobb hiányosságok hazánkban. A 150 országot vizsgáló jelentés kiemelten elmarasztalta Kínát, Amerikát, és Mianmart is. „Kudarcot vallott a világ, 60 éve nem sikerül érvényesíteni az emberi jogokat. Igazságtalanság, egyenlőtlenség és büntetlenség - ez jellemez bennünket embereket ma” – mondta az Amnesty International főtitkára.

Az idei jelentés a legsúlyosabb problémák közt említi, hogy a mianmari vezetés vonakodása miatt rengeteg ember halt meg, amikor nem engedték be a ciklon sújtotta országba a külföldi segítséget.

Az Amnesty International szerint még mindig legalább 81 országban kínoznak embereket, legalább 54 államban ítélkeznek tisztességtelen perekben, és legalább 77 helyen nincs szólásszabadság, és a legnagyobb baj, hogy a kormányok meg sem próbálják felszámolni a jogsértéseket.

Legelsősorban az emberi jogokkal és az idegengyűlölettel kapcsolatos helyzet kérdéseit vetette fel Oroszországgal kapcsolatban az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet idei éves jelentésében, amelyet egyebek között Moszkvában is bemutattak. A dokumentum szerint az orosz hatóságok egyre inkább intoleránsak a bírálattal, illetve az egyet nem értéssel szemben, akadályozzák a civil szervezetek működését, az idegen?gyűlölet fokozódik és tavaly legalább hatvanegy halálos áldozatot követelt, s a korrupció akadályozza a jog érvényesülését – szól a jelentés.

A dokumentum leszögezi, hogy 2007-ben – amelynek jelenségeit összefoglalja –, de különösen a decemberi parlamenti választások kapcsán nyilvánvaló volt Oroszországban a polgári és emberi jogok elnyomása: mivel a sajtó és főleg a televíziók szigorú állami ellenőrzés alatt állnak, a vélemények kifejezésre juttatásának fő eszközévé a tüntetések váltak, ezeken azonban a rendőrség őrizetbe vett számos tüntetőt, aktivistát és újságírót is, s közülük többet megvertek.

Az idegengyűlölettel kapcsolatban a sajtó legalább 61 gyilkosságról számolt be, s noha a hatóságok tudatában vannak a problémának, és nőtt is a fajgyűlölet motiválta bűncselekmények ügyében lefolytatott büntetőeljárások száma, ezen intézkedések nem tudták feltartóztatni az erőszakot.

A jelentés rámutat arra is, hogy a civil szervezetek munkáját egyebek között egy jogszabály-módosítás révén megterhelő jelentési rendszerrel nehezítették, s a rendőrség számos esetben alkalmazott kínzást az őrizetben lévőkkel szemben, például vallomások kikényszerítésére.

A dokumentum emlékeztet arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2007-ben számos esetben találta felelősnek Oroszországot ítélet nélküli kivégzésekben és erőszakos eltüntetésekben az 1999-ben kezdődött második csecsenföldi háború kapcsán.

Végül a jelentés az elemző részében kiemelte: az elterjedt korrupció aláássa a jog érvényesülését és az embereknek a jogrendbe vetett bizalmát.

Az Amnesty International a Dmitrij Medvegyev elnökhöz intézett levélben felszólított arra, hogy Oroszország fordítson nagyobb figyelmet az emberi jogok érvényesülésére, törölje el végleg a halálbüntetést – amelyre egyelőre moratórium van érvényben –, és ratifikálja az Európai Emberi Jogi Konvenció 6. jegyzőkönyvét.

A koppenhágai kormányt elítélő nyilatkozatot tett közzé pénteken az Amnesty International dániai csoportja, amely szerint elfogadhatatlan 11 iraki hazatoloncolása.

„A kiutasítások elfogadhatatlanok, és ellenkeznek mind a nemzetközi, mind a dániai egyezményekkel, amelyek tiltják, hogy egy olyan helyre küldjenek bárkit, ahol veszélyben a biz?tonságuk.” Lars Normann Joergensen, az Amnesty dáni vezetője az AFP-nek.

A bírósági végzés után a dán kormány nemrég döntött arról, hogy kitoloncol 11 iraki menekültet, akiket köztörvényes bűn?cse?lekményekért, drogkereskedelemért, erőszakért, emberölésért, és gyújtogatásért ítéltek el Dániában. Most történik meg először, hogy Dánia kiutasít irakiakat. A dániai Amnesty vezetője szerint a kitoloncolásra ítélt tizenegy iraki közül többet fenyeget az a veszély, hogy megölik vagy megkínozzák őket.

Két irakit csütörtökön már hazaküldtek, a többieket az elkövetkező hetekben utasítják ki, közölte a dániai országos rendőrkapitány helyettese, aki szerint az iraki kormány megbízottja közölte Koppenhágával, hogy fogadják a 11 kitoloncoltat. Egyikük, egy férfi felesége azt nyilatkozta a Ritzau hírügynökségnek, hogy férjét azonnal bebörtönzik, amint visszatért. A 11 irakiból 10 törvényes papírokkal volt Dániában, ahol további 400 iraki menedékkérelmét utasították el nemrég a dán hatóságok. (mti, hsz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?