Igazolvány helyett chip

Miami. Egy floridai házaspár és tinédzser gyermekük önként vállalkoztak arra, hogy személyazonosító mikrochipeket ültessenek a szervezetükbe, így ők alkotják az első olyan családot, amely saját testében hordja a személyi igazolványát.

A vitamintablettánál kisebb méretű eszközt először orvosi rendelőkben tudják majd használni, hiszen az a személyes adatok mellett egészségügyi információkat is fog tárolni.

A Jakobs családnak először az Élelmiszer és Gyógyszer Adminisztációs Hivatal (Food and Drug Administration) jóváhagyását kellet kérnie, hogy csatlakozhasson az ötven önkéntesből álló kísérleti csoporthoz, amely a floridai VeriChip vállalat által készített mikrochipet teszteli. Jeff és Leslie Jacobs szerint a technológia olyan, mintha a Star Trek sorozatból vették volna az ötletet. A tizennégy éves fiuk, Derek elmondása szerint már nagyon várja, hogy „meglovagolhassa a jövő hullámát”. Jeff Jacobs, aki már túlélt egy rákos megbetegedést, komolyan érdeklődik az összes olyan dolog iránt, ami valamilyen gyógyászati haszonnal jár. A chip páldául lehetővé teszi az orvosok számára, hogy a kezelésen azonnal információkat szerezzenek az illető korábbi és jelenlegi betegségeiről. Néhány kritikus szerint azonban a kormány ezekkel a mikrochipekkel az állampolgárokat akarja majd nyomon követni, és ez az apokalipszis kezdetére utaló bibliai jel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?