Egyéves szünet után idén újra lesz nyári tábor a Diákhálózat szervezésében. A rendezvényről Korcsmáros Zoltánnal, a találkozó egyik szervezőjével beszélgettünk.
Idén is gombaszögi diáktábor
A tábor a Gombaszögi Nyári Diáktábor nevet viseli. A név egy picit megtévesztő, mivel a helyszín Krasznahorkaváralja lesz, a Gombaszög elnevezést már fogalomként használjuk. A tábor július 27-től 31-ig tart, tehát a hónap utolsó hetében lesz, beleértve a hétvégét is.
Milyen program várja a táborozókat?
A programot úgy igyekeztünk összeállítani, hogy változatos legyen, és emellett megmaradjon a tábor megszokott arculata. A konkrét program egyeztetése folyamatban van, de már biztosan ott lesz a Kicsi Hang, a Waterfall, és a ZBK. Ha minden a tervek szerint halad majd, vendégünk lesz az Amorf ördögök, a Pannónia Klezmer Band, a Szóda Zenekar, egy befutott sztár az első Megasztárból és még sokan mások is.
A zenén kívül milyen szórakozási lehetőségeket biztosítotok az odalátogatóknak?
Naponta lesznek érdekes előadások, kézműves foglalkozások, filmvetítés. Újdonságnak számító programpont lesz az autentikus népies nap. Lesz továbbá túra a környéken, vár- és barlanglátogatás, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Hány résztvevőre számítotok?
Körülbelül 150 fiatalra, de most még csak tippelni tudok. Az utóbbi években többszörösére nőtt a nyári rendezvények száma, ami törvényszerűen megosztja a „közönséget”, de bízom abban, hogy a tábor felkelti a fiatalok érdeklődését.
Hol talál pontos információt az érdeklődő?
A tábor honlapja a www.diakhalozat.sk weboldalon érhető el. Megtalálható rajta a programterv, pontos információk a táborról, ízelítőként képek az előző táborokról, valamint egy fórum, ahol mindenki kifejtheti a véleményét a rendezvénnyel kapcsolatban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.