Hozzászokik az agy a hazudozáshoz

Washington |

<div>A kis füllentések érzéketlenné teszik az agyat a velük járó negatív érzelmekkel szemben, s ez vezet idővel nagyobb hazugságokhoz.</div>

Az University College London szakembereinek Nature Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány az első, amely tapasztalati úton szerzett bizonyítékokkal támasztja alá, hogy az önérdeket szolgáló kis füllentések egyre nagyobb hazugságokhoz vezetnek. Azt is leírták, mi is játszódik le ilyenkor az agyban.A kutatók 80 önkéntes agyát vizsgálták, miközben olyan feladatokban vettek részt, amelyekben személyes nyereségük érdekében kellett hazudniuk. Az érzelmek feldolgozásában fontos szerepet játszó amigdala nevű agyi terület akkor volt a legaktívabb, amikor először hazudtak. Ahogy aztán a hazugságok egyre nagyobbak lettek, úgy az amigdala válaszreakciója egyre csökkent. Az eredmények szerint minél nagyobb volt a visszaesés az amigdala aktivitásában, annál nagyobb hazugságra lehetett számítani. „Amikor önös érdekből hazudunk, az amigdalánk negatív érzelmet szabadít fel, ami korlátozza a hazugságunk mértékét” – magyarázta Tali Sharot, a tanulmány egyik szerzője. Hozzátette: „Amikor tovább folytatjuk a hazudozást, ez a válaszreakció egyre gyengül, és minél nagyobb a gyengülés mértéke, annál nagyobbakká válnak a hazugságok”. A vizsgálatot vezető Neil Garrett szerint a mostani tanulmány során ugyan csak a hazudozást vizsgálták, de ugyanezek az eredmények lehetnek érvényesek a kockázatvállalás és az erőszakos viselkedés esetében is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?